A serdülőknél elkezdődött a rájátszás

A legjobb nyolc csapat van versenyben a kiemelt serdülő bajnokság rájátszásában. Az eddigi lebonyolítástól eltérően idén nem rendeznek országos döntőt, hanem a keleti és nyugati csoport első négy-négy helyezettje között dől el a végső sorrend. 

A lányoknál a nyugati csoportból a Győr, a NEKA, a Dunaújváros és a Nemesvámos jutott tovább, míg Keletről a Ferencváros, a Debrecen, a Békéscsaba és az MTK küzd a legjobbak között. Valamennyi csapat a másik csoport együtteseivel játszik két mérkőzést, így alakul ki a végeredmény. A NEKA az MTK ellen már lejátszotta első rájátszásbeli meccsét, melyet 27-13-ra nyert meg, így a hozott pontokat is beleszámolva jelenleg a harmadik helyen áll. Legközelebb a Békéscsabát fogadjuk szombaton 14 órától.


A fiúknál szintén a legjobb nyolc között van a NEKA csapata, amely a Balatonfüred, a Veszprém és a PLER mellett jutott be a rájátszásba a Nyugati csoportból. Ellenfeleink a Keleti régióból érkezett Pick Szeged, Balmazújváros, Békés és Eger együttesei lesznek. A hozott pontok szerinti rangsor alapján a negyedik helyről kezdjük a rájátszást, első meccsünket a Békés ellen játsszuk idegenben szerdán 15 órától.

Fotók: Tompos Gábor

2017 MÁR 28 11:29:46/