Atlétikai sikerek a Diákolimpián
A NEKA három növendéke, Csíkos Luca, Bencsik Dorka és Pécsi Villő is remekelt az atlétikai Diákolimpia országos döntőjében, ahol kézilabdázó létükre is megállták a helyüket az erős mezőnyben.

A IV. korcsoport számára rendezett székesfehérvári viadalon Csíkos Luca fantasztikus versenyzéssel hetedik lett az egyéni összetett versenyben. Az indulók távolugrásban, kislabdadobásban, 800 és 100 méteres síkfutásban, súlylökésben és távolugrásban álltak rajthoz, az eredmények összesítése után alakult ki a sorrend. Luca előző napon, az egyéni pályabajnokságban súlylökésben egy 10. helyet is szerzett.

„A célom az első tízbe való bejutás volt összetettben, de számítottam is rá, hogy ha nagyon odateszem magam ez még sikerülhet is. Nehezítette a dolgom, hogy egy évvel idősebb atletizáló lányokkal versenyeztem, de nagyon élveztem és hatalmas élmény volt számomra ez az egész megmérettetés!” – nyilatkozta boldogan Luca a verseny után.

Bencsik Dorka egyéniben kislabdadobásban indult és az előkelő 6. helyen zárt.

„Számítottam hasonló helyezésre, azt a célt tűztem ki magamnak hogy az első tízben benne legyek, szerencsére ezt sikerült megvalósítanom” – árulta el Dorka. A lányok felkészítését Noé G. Judit tanárnő segítette.

A középiskolások számára megrendezett pécsi országos egyéni döntőben Pécsi Villő, a fonyódi Mátyás Király Gimnázium diákjaként indult, és 100 méteres síkfutásban a 11. helyen ért célba.

„Az előfutamban 9. lettem, szóval nagyon kevéssel (1 századmásodperccel) maradtam le az A döntőről ami nagyon kevés, és kicsit bántott, hogy ilyen kevesen múlt. Igazából reménykedtem egy A döntőben, viszont másfél hétig beteg voltam éppen a verseny előtt, így ez nem rossz eredmény. De jövőre mindenképp újra meg szeretném próbálni.” – értékelt Pécsi Villő a döntőt követően.

fotó: mdsz.hu

2019 JÚN 03 21:37:21/