Béres: világszínvonalú utánpótlás-nevelés kell

A Béres gyógyszertár évek óta elkötelezett híve a magyar sportnak, a fiatal tehetségek segítésének. A cég erkölcsi kötelességének érzi a Magyar Olimpiai Csapat támogatását, és természetes szövetségese a Nemzeti Kézilabda Akadémiának. A Béres azt vallja, hogy a világ élvonalával csak úgy lehetséges lépést tartani, ha az utánpótlás-nevelésben is világszínvonalúak vagyunk.

A „Béres” második éve támogatja a Nemzeti Kézilabda Akadémiát. Miért esett a választás az Akadémiára? 

Az egészségmegőrzést zászlajára tűző cégnek egy ilyen intézmény szinte természetes szövetségese. Az Akadémia és a Béres által megfogalmazott célok nagyon közel állnak egymáshoz. A Béres Gyógyszergyár számára a magyar sportolók támogatása nemcsak azért fontos, hogy hozzájáruljunk a megfogalmazott hosszú távú célok eléréséhez, hanem a sport népszerűségének növelésével együtt is ráirányítjuk a figyelmet a mozgás és az egészségmegőrzés fontosságára. 

Figyelemmel követik az Akadémián folyó munkát, az elért eredményeket?

Természetesen igen. Sőt, arra törekszünk, hogy 2016-ben még nagyobb mértékben részesei legyünk a NEKA mindennapjainak. A nemrég felépült balatonboglári sportcsarnokban olyan megjelenéseket terveztünk, amelyeket eddig még sehol. Fontosnak tekintjük a kiemelt események támogatását is, mint amilyen például a szeptember 3‐4-én megrendezett II. NEKA Kupa - Nádorfi Emléktorna.

Mi a véleménye a cégnek az utánpótlás-nevelés fontosságáról, a fiatalok támogatásáról?

A sport egészséges, rendszerre tanít, tartást ad, ezért nagyon fontos része az emberi életnek.  A fiatalok sikeres sportolóvá válása nem megy egyik pillanatról a másikra, az odáig vezető út bizony hosszú és fáradságos, kitartást igényel. A kézilabda az egyik legnépszerűbb sportág ma Magyarországon, mégis – ahogy nemrég Mocsai Lajos fogalmazott a Béres Egészség Magazinnak adott interjújában – hiányállapot következett be az utánpótlásban. A világ élvonalával márpedig csak úgy lehetséges lépést tartani, ha az utánpótlás-nevelésben is világszínvonalúak vagyunk. A Nemzeti Kézilabda Akadémián folyó munka a magyar kézilabda sport utánpótlás-nevelésének fontos eleme, az innen kikerülő fiatal sportolók jelenthetik majd a magyar felnőtt válogatott alapját. Mi Béresek, hisszük a sikerességét!

A „Béres” már az ötödik olimpiai ciklusban támogatja a Magyar Olimpiai Csapat felkészülését. Miért fontos a cégnek a magyar sport segítése?

A Béres az egészségmegőrzés piacvezető szereplője, s mint a nemzet egészségvédelméért elhivatottan munkálkodó magyar vállalat, erkölcsi kötelességünknek is tartjuk a Magyar Olimpiai Csapat támogatását. Fontos számunkra, hogy odafigyeljünk országunk jeles értékeire, és magas minőségű készítményeinkkel támogassuk nemzeti büszkeségeink, a magyar sportolók sikeres felkészülését. 

Mi a véleményük a riói szereplésről?

Eredményeink összhangban vannak reményeinkkel, várakozásainkkal, korábbi olimpiai szerepléseinkkel és a spotágakra fordított figyelemmel, anyagi erőforrásainkkal. Rió majd mélyebb elemzést is megér, de a magyar tehetség ott is megmutatta: merünk és tudunk nagyok lenni. Feleségemmel egy hetet ott lehettünk Rióban az olimpián. Katinka aranyérmét élőben látni felejthetetlen élmény volt - még meg is könnyeztük örömünkben.  Büszkén lehettünk magyarok ott kint a brazilok, de akár az amerikaiak és németek között is.

Az Akadémia növendékei rendszeresen fogyasztják a Béres készítményeket. Milyen jótékony hatásai vannak ezeknek egy fiatal sportoló szervezete számára?

Ha szedik, jól teszik. A sportolók részére juttatott készítményeink a legmodernebb tudományos ismeretekre támaszkodnak, remek hatásúak és teljességgel biztonságosak. Termékeink évek óta segítik a magyar sportolók felkészülését. A fiatal sportoló szervezete a fokozott terhelés miatt az egészségmegőrzés szempontjából is nagyobb odafigyelést igényel. Az Akadémia növendékei jellemzően még növésben vannak, az ilyen fiatal szervezet esetében különösen fontos, hogy egyensúlyban legyen a teljesítmény és az ehhez szükséges megfelelő vitaminpótlás. 

Kívánjuk, hogy a Nemzeti Kézilabda Akadémiáról kikerülő sportolók legalább olyan sikeresek legyenek a versenyeiken, mint amilyen a Béres az egészségmegőrző piacon!

Évek óta komoly társadalmi szerepvállalás jellemzi a céget. Mi alapján döntenek egy-egy projekt, célcsoport támogatása mellett?

Társadalmi felelősségvállalási tevékenységünk integráns része a Béres életének, valódi értéket közvetít, egészséghez segít, közösséget teremt. Az egészségügy támogatásán felül kiemelkedően fontosnak tartjuk a magyar kultúra, az oktatás támogatását, és a sportélet elősegítését is. 


2016 NOV 08 09:27:16/