Csenge előre tekint
Egykori növendékünk, a BL-címvédő Győri Audi ETO KC játékosa, Fodor Csenge a szombati Bukarest elleni Bajnokok Ligája találkozón komoly sérülést szenvedett. 

A kiváló szélső gyors orvosi beavatkozásra szorult, s már túl is van a sikeres vállműtéten. A történtek érhető módon megviselték a kézilabdázót, aki mostantól mégis inkább előre tekint. 

„Szerdán, a műtét után még voltak fájdalmaim, de ma már sokkal jobban érzem magam, és ha minden jól megy, akkor pénteken haza is mehetek a kórházból – mondta el honlapunknak a 19 éves játékos. − Az elmúlt napokban kicsit magam alatt voltam, de talpra álltam és próbálom a pozitív oldalát nézni a történteknek. Tudom, hogy most erősnek kell lennem. Szerencsére nem a lövésnél megterhelésnek kitett vállam sérült meg, és a várhatóan két hónapnyi lábadozási idő gyorsan eltelik majd. Úgy tervezzük, hogy áprilisban térhetek vissza a pályára. No persze csak akkor, ha addig minden rendben lesz. Én mindenesetre minden tőlem telhetőt megteszek a felépülésért és a mihamarabbi visszatérésért.”

Dr. Balogh Péter győri csapatorvos szerint a műtét jól sikerült:

„ A feltárás során csontos peremsérülés igazolódott, alkati sajátosságként laza porcos peremmel és a tányérporc sérülésével, ezért csontos ütközőképzés történt. A műtét módosítása nem késlelteti számottevően a játékos felépülését, ami előreláthatóan 2-3 hónapot vesz igénybe”− olvasható a Győri Audi ETO KC honlapján.

fotó: gyoriaudietokc.hu

2019 JAN 31 16:52:25/