Évértékelő: Imre Vilmos

Sorozatunkban a NEKA edzői elemzik a 2015/16-os évadot. A szakemberek elmondják, milyen célokkal kezdték az idényt, elégedettek-e a bajnoki eredménnyel, illetve a játékosok és a csapat teljesítményéről is beszélnek. Most Imre Vilmos, a férfi szakág vezetője értékel, akinek szerződését újabb két évvel meghosszabbította a Nemzeti Kézilabda Akadémia. Imre Vilmos Vágó Attilával az OSB döntőjében aranyéremig vezette a NEKA csapatát.

"Szakosztályvezetőként azzal kezdem, hogy nagyon büszke vagyok a férfi szakág idei teljesítményére. Nagyon sokat fejlődtek a játékosaink, elismerésem valamennyi szakembernek, nemcsak a három aranyérem dicséretes, hanem az az előrelépés is szembeötlő, amin a NEKA kézilabdázói végigmentek. Bízom benne, hogy 3-4 év múlva ezek a fiúk a magyar NBI-ben tudnak bizonyítani. Szeretném valamennyi munkatársunk munkáját megköszönni, akik részt vettek a sikerekben. Egy közösséget alkotunk, ugyanúgy szurkolunk a lányoknak, mint a fiúknak, így mindenkinek gratulálni szeretnék a rendkívül sikeres bajnoki évhez.

Saját csapatommal kapcsolatban elmondhatom, hogy miután tavaly megnyertük a serdülő bajnokságot, idén a legfontosabb az volt, hogy próbáljuk megvédeni a címünket. Először aranyat nyerni mindig könnyebb, mint másodszor, mert év közben is éreztük, hogy mindenki minket, a bajnokcsapatot akarta legyőzni. A 1999-es korosztállyal elvégzett kétéves munka látszott, így bíztunk a sikerben, és végül sikerült a címvédés.

Azt sajnálom, hogy az alapszakaszban viszonylag gyenge mérkőzések voltak, ami nem igazán készített fel minket a középdöntőre. Ezért fontos volt, hogy az erős bajnokságban, az ifjúsági I-es és II-es csapattagokat is bevonjuk. Szigetszentmiklósra Vágó Attilával az általunk legerősebbnek vélt együttessel mentünk, és a legerősebb 18 játékos bizonyíthatott ott. Annak örülök, hogy az OSB döntőig veretlenül meneteltünk, egy vereséget szenvedtünk el a középdöntőben, de azon a találkozón tartalékosak voltunk.

Az OSB döntőben gyenge játékkal kezdtünk, pontot veszítettünk a Dabas ellen, de az egy jó figyelmeztető jel volt, mindenki rájött, hogy ennél jobban kell játszanunk. Az éves munkát látva tudtuk, hogy többre vagyunk képesek, ezt a 2. és 3. meccsen bebizonyította a csapat, és a folytatásban már magabiztos játékkal tudtunk nyerni.

Ha az őszi és a tavaszi serdülő csapatot összehasonlítom, elmondhatom, hogy a játékosokon meglátszik az ebben az évben elvégzett munka. Az egész szezonra jellemző, hogy a védekezésünk nagyon stabil volt. Nem véletlen, hogy ilyen sok junior, ifjúsági és serdülő válogatott kerettag került ki ebből a csapatból. Kellemes meglepetés számomra, hogy az idény során a kapusok egyre jobb teljesítményt nyújtottak, ehhez társult az agresszív védőfal. Meccsről meccsre javultunk és a szervezett lerohanásokban tudtunk a mezőny fölé nőni. 

Tudvalévő, hogy a fiúk később érnek, tovább is nőnek, és a növekedés együtt jár technikai visszaeséssel. A formájuk is labilisabb ebben a korban: a Dabas elleni mérkőzésen és a két nappal későbbi döntőben például teljesen más csapatot láthattunk. Hullámzó teljesítmény jellemző akár egy napon belül is, ez 20-21 éves korig kitolódik. Onnantól kezd a forma stabilizálódni, és technikailag is stabilabb teljesítményre lesz képes egy fiú játékos. Jövőre is jellemző lesz a hullámzás, azt reméljük, hogy a legfontosabb időszakra tudjuk időzíteni a legjobb formát.

Arról nem szabad megfeledkeznünk, hogy első számú célunk, hogy minél több játékost neveljünk a magyar élmezőnynek és a korosztályos válogatottaknak és csak második feladat az eredményesség. Ugyanakkor a képzést és a versenyeztetést is nagyon fontosnak tartjuk, ezért akik esetleg nem érik el az ifjúsági bajnoksághoz szükséges szintet, partneregyesületeinknél folytatják a kézilabdázást.

A következő szezonban a 2000-es születésű játékosokkal vágunk neki az újabb serdülő bajnokságnak, ahol minél jobban szeretnénk szerepelni."


Fotó: Cseh Péter

2016 JÚN 07 15:11:08/