Évnyitó NEKA-Lurkó szakmai nap
Január 11-én találkoztak egymással a NEKA-Lurkó Programban résztvevő pedagógusok és intézményvezetők a Nemzeti Kézilabda Akadémia Sportcsarnokban rendezett szakmai napon. 

Elsőként Hajdu János mutatta be a kapusképzés alapjait bemutató oktatóvideót, melyhez szakmai segítséget is adott, megkönnyítve ezzel a látottak gyakorlati alkalmazását.

Fekete György szervezetfejlesztési vezető előadásának címe „A hibáktól nem félni kell, hanem megbarátkozni vele” volt, az ebben a témában felmerülő esetek, és ezek megoldása állt a középpontban. Ezt követően Mikucza Gábor Lurkó-pedagógus, a balatonszárszói első osztályos gyerekekkel tartott bemutató edzést, melynek során a kicsik lelkesen és ügyesen hajtották végre a feladatokat.

A NEKA kapusedzője, Bartalos Béla bemutató edzésén a kapus alapmozgások szemléltetését és a kapusok felkészítését nézhették meg a résztvevő pedagógusok, akik minden bizonnyal a gyakorlatban is fel tudják használni a látottakat.

A szakmai nap végén a 4. féléves edzéstervek átadása és bemutatása következett Varga Zsolt vezetésével, végül az U8-U9-es versenyeztetéssel kapcsolatos tudnivalókról konzultáltak a szakemberek és a pedagógusok.

2019 JAN 13 17:44:59/