Ezüstérmesek a serdülő lányok!

A NEKA lánycsapata már a múlt héten lejátszotta utolsó mérkőzését a Kiemelt Serdülő Bajnokság rájátszásban, de a csütörtöki Győr-Ferencváros eredménye döntött a végső helyezések sorrendjéről. Az éllovas győriek 26-25-re nyertek, így eldőlt, hogy Kiss Szilárd együttese végzett a második, a Fradi a harmadik helyen! A lányok a rájátszásban az utolsó meccs kivételével valamennyi találkozójukat megnyerték, és megérdemelten ünnepelhetnek!

Ifj. Kiss Szilárd: "Nyáron még kikaptunk azoktól a csapatoktól, akiket megelőztünk, ennek nagyon örülünk. Köszönjük a szülőknek a szurkolást, nagyon sokszor nagyon jó hangulatot teremtettek a meccseken és mindig mögöttünk álltak. A gyerekeknek gratulálok az egész éves teljesítményhez. 

Sokat dolgoztunk azért, hogy másodikak legyünk, ennek a csapatnak ez egy nagyon szép eredmény. Nagy dolog, hogy a Fradi előtt tudtunk végezni, a dunaújvárosi győzelmünk sokat jelentett, akkor már éreztük, hogy az döntő lehet, hiszen ott a Győr és az FTC is kikapott. Ezzel a két ponttal előztük meg végül a bronzérmest.

Négy csapat kiemelkedett a mezőnyből, örömteli, hogy ezüstérmet szereztünk. Teljesen új csapattal kezdtük a szezont, sok fiatal játékossal. Az év elején úgy indultunk, hogy tudtuk, nem mi vagyunk az esélyesek, de tavasszal már egész szép kézilabdát játszottunk. Tudom, hogy mindig az aranyérem a legfényesebb, de ez az ezüstérem is szépen csillog.

Köszönöm mindenkinek, aki segített, a stáb tagjainak és a munkatársaknak."

Fotó: Tompos Gábor (archív)

A Kiemelt Serdülő Bajnokság végeredménye:

2017 MÁJ 19 07:11:41/