Február legjobbjai
Februári teljesítménye alapján Babai Vivien, Magera Noémi, Igali Gergő és Nagy Tibor nyerte „A hónap akadémistája” elismerő címet.

Izgatottan gyülekeztek hétfőn este a Nemzeti Kézilabda Akadémia növendékei az előző hónapban kiemelkedő produkciót nyújtó társaik megünneplésére. A névsor ezúttal is a legutolsó pillanatig titkos volt, a kiválasztottak számára igazi meglepetés volt nevük felhangzása. Februári kiemelkedő teljesítménye alapján ismét négy játékos részesült a megtisztelő címben, amelyhez Babai Vivien, Magera Noémi, Igali Gergő és Nagy Tibor, a szokásokhoz híven, egy-egy vásárlási utalványt is kapott.

Az akadémia ügyvezetője, Mocsai Tamás szerint nemcsak a díjátadó miatt fontosak ezek a havi rendszerességű összejövetelek, de azért is, mert minden alkalommal eljuttathat a NEKA növendékei számára egy fontos üzenetet. Az aktualitások kapcsán ezúttal a tudatosság került terítékre, amelyet az elmúlt héten Balatonbogláron járt holland akadémisták példáján keresztül érthettek meg fiataljaink.

„Nemcsak jó érzés, de különösen megtisztelő is volt számomra, hogy valamennyi akadémista előtt vehettem át a díjat. Őszinte leszek, borzasztóan meglepődtem. Nem is értem, miért pont én kaptam. Talán azért, mert két korosztályban is játszom, az ifiknél is jól szoktam teljesíteni. Az élvonal és a válogatottság a célom, úgyhogy igyekeznem kell” – összegezte a díjátadóval kapcsolatos gondolatait Babai Vivien. A másik leány díjazott, Magera Noémi sem számított az elismerésre, ám ő sokkal inkább a csapategységre hivatkozott, amikor érzéseiről kérdeztük. Szerinte mindannyiuk érdeme ez a díj, a többiek segítsége nélkül ő sem nyerhette volna el.

A fiúk között Nagy Tibor volt az edzők egyik választottja. Szerinte bár mindannyian odateszik magukat az edzéseken és a meccseken, azért egy ilyen díjnak különösen nagy motivációs ereje van. Azon pedig biztosan nem fognak vitázni, ki miért és mikor kapja meg.

A negyedik díjazott Igali Gergő is két csapatban tartja a frontot. A serdülőkkel döntőbe szeretnének jutni, s ha már ott vannak, azt meg is nyerni. De az idősebbek között sem adnák alább.

„Az ifjúsági második csapattal veretlenül állunk a tabella élén, és mindent megteszünk azért, hogy ez így is maradjon. Jó lenne hiba nélkül megnyerni a bajnokságot” – jelentette ki határozottan a fiatal játékos, aki azt is bevallotta, nagyon keményen dolgozik azért, hogy nap mint nap jobb teljesítményt nyújtson. Saját korosztályában mindenesetre vezéregyéniségként igyekszik csapatát a győzelemhez segíteni.

Úgy tűnik, elszántságát, az edzők is értékelik.

Fotók: Tompos Gábor

2019 MÁR 05 13:13:40/