Férfias diadalok
Csak dicséretet érdemelnek férficsapataink, hiszen a NEKA az NBI/B-s bajnokságban 33-24-es, míg az ifjúsági másodosztályban 33-22-es győzelmet aratott a Budai Farkasok ellen. 

Sótonyi László együttese koncentráltan és harcosan játszott, és a 28. percben piros lappal kiállított Vetési Bence kiválását követően is teljes erőbedobással küzdött a sikerért. Kopornyik Zsolt első helyen álló ifjúsági együttese ugyancsak magabiztosan nyert a másodosztályú rangadón és fegyelmezetten kézilabdázva, fontos két pontot szerzett a harmadik helyen álló riválissal szemben.

Férfi NBI/B Nyugati–csoport, 17. forduló:

Nemzeti Kézilabda Akadémia – Budai Farkasok 33–24 (18–11)

Balatonboglár, NEKA Csarnok, 100 néző

Vezette: Medve Róbert, Tarnavölgyi Gergely

Nemzeti Kézilabda Akadémia: Győri K. 1, Nagy T. (kapusok) – Balogh J. 5, Kepess J. 5, Ilic Z. 4, Kovács G. 4, Csordás M. 3, Vetési B. 3, Czabán M. 2, Tóth P. 2, Dely M. 1, Gál D. 1, Papp T. 1, Péter B. 1, Kecskés D., Kovács D. Vezetőedző: Sótonyi László

Budai Farkasok: Merkovszki P., Kapusi L. (kapusok) – Csapó K. 5, Szövérdffy Sz. 5, Géczi Á. 3, Pádár D. 2, Glózik B. 2, Gulás M. 2, Gyurcsovics Á. 1, Széles Á. 1, Tarjányi D. 1, Valler P. 1, Auer C., Báthori G., Matuszka B., Zalai L. Vezetőedző: Koi Endre

Hétméteresek: 4/2 illetve 3/2

Kiállítások: 6 perc illetve 8 perc

Piros lap: Vetési Bence (28. percben)

MESTERMÉRLEG

Sótonyi László: "A mai hozzáállásunk és a taktikailag érett játékunk minden dicséretet megérdemel. Ismét olyan fordulatszámon pörögtünk, mint amikor idegenben szereztünk korábban pontokat. A hétvégi rövid pihenő után teljes gőzzel készülünk a szerdai, Ferencváros elleni meccsünkre."

JÁTÉKOS SZEMMEL

Kepess János:Elejétől fogva kézben tartottuk a meccset. A védekezés megadta az alapot, erre tudtunk építkezni támadásban. Fontos győzelem volt, gratulálok a csapatnak!”

Balogh József: „Jól kezdtük a meccset, nagy tempót diktáltunk és előnyre tettünk szert, amit a meccs végéig sikerült megtartani. Gratulálok a csapatnak!”

Férfi ifjúsági II. osztály-Nyugat – 17. forduló:

Nemzeti Kézilabda Akadémia II. – Budai Farkasok 33–22 (16–13)

Balatonboglár, NEKA Csarnok, 50 néző

Vezette: Antal Ákos, Antalné Renner Irén

Nemzeti Kézilabda Akadémia II.: Dávid M., Takács Á. 1 (kapusok) – Temesvári G. 8 (3), Papp B. 5, Krakovszki B. 3, Szeverényi B. 3, Buri A. 2, Igali G. 2, Krakovszki Zs. 2, Papp T. 2, Zatureczki K. 2, Bodócs M. 1, Damjan J. 1, Tárnoki M. 1, Bozi M., Pergel A. Vezetőedző: Kopornyik Zsolt 

Budai Farkasok: Szakács B., Torma B. (kapusok) – Matuszka B. 5, Hunyadvári H. 4, Orbán L. 4, Balla B. 3, Dóczi Bal. 2, Farkas B. 2, Horváth D. 1, Orbán I. 1, Dóczi Bot., Dottore D., Sztankovics P. Vezetőedző: Mihály Attila

Hétméteresek: 3/3 illetve –

Kiállítások: 4 perc illetve 12 perc

MESTERMÉRLEG

Kopornyik Zsolt: "Azt gondolom, az elmúlt mérkőzésekhez képest sokkal koncentráltabban, harcosabban játszottunk, amire szükség is volt, hiszen Mihály Attila kollégám csapata rendkívül összeszedett, szervezett együttes, amelyen látszik a magas szintű munka. Ez mindenképpen növeli győzelmünk értékét. A további fejlődésünk érdekében szükségünk lesz a fegyelmezett munkára, ezen az úton szeretnénk haladni."

JÁTÉKOS SZEMMEL

Temesvári Gábor: „Nagy tempót diktáltunk a meccs elején, amiben az ellenfelünk is partner volt, de nem tudtunk nagyobb különbségre szert tenni, és a félidőben is mindössze három gól volt a különbség. A második félidőben sokkal jobban koncentráltunk, ennek köszönhetően sikerült nagyobb előnyt kiharcolnunk, amit egészen a meccs végéig meg tudtunk őrizni. Egy nehéz meccset sikerült megnyernünk. Gratulálok a csapatnak!”

Tárnoki Márkó: „A meccs eleje szorosnak indult, de a második félidőben jobb volt a védekezésünk és a támadójátékunk is. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez!”

Buri Attila: „A meccs elején nem játszottunk fegyelmezetten és ez a játék az egész félidőre kihatással volt. A második félidőben sikerült összeszedni magunkat és megnyerni a mérkőzést. Gratulálok a csapatnak!”

fotók: Tompos Gábor

2019 MÁR 22 22:37:09/