Fit-Kid nyári tábor Bogláron
Több mint száz fiatal sportoló vesz részt a balatonboglári Fit-Kid nyári táborban. A július 1-6-ig tartó rendezvényen a magyar klubok versenyzői mellett Írországból, Spanyolországból, Olaszországból érkeztek gyerekek, akik naponta több órát gyakoroltak a NEKA Sportcsarnokban.

Az egyre népszerűbb Fit-Kid a fitnesz, utánpótláskorú versenyzők számára kialakított változata, a tánc, az akrobatika és gimnasztika ötvözete, ahol a sportos megjelenést, zenét és a koreográfiát pontozzák csakúgy, mint a technikai és tartalmi követelményeket.

A Magyar Fitnesz Szövetség (MAFIT) 1997-ben elkezdte olyan programok rendezését is Fit-Kid néven, melyek a gyermekek egészséges életmódra nevelését, illetve a prevenció fontosságának elterjesztését segítik. Ennek szellemében szerveznek 6-18 éves korú lányoknak és fiúknak évente 10-12 rendezvényt, ahol a versengések mellett új tapasztalatokat szerezhetnek a gyerekek.

Csábi Ildikó, a MAFIT alelnökének vezetésével a 13. nemzetközi edzőtábor zajlik most, de Balatonboglár először biztosítja a helyszínt. Itt minden infrastruktúra tökéletes számunkra, ráadásul remek lehetőség a gyerekek számára is, hiszen a sportoláson kívül barátságok kötődnek, és lehetőség van idegen nyelv  gyakorlására is” – mondta el Molnár-Kósa Ildikó, a Fit-Kid nemzetközi koordinátora, aki családjával Írországban él, és hat éve kezdett el foglalkozni a gyerekekkel és megismertetni őket a Fit-Kid sportággal.

„Kezdetben nehéz dolgunk volt, hiszen a nulláról kezdtünk mindent, az emberek bizalmát ki kellett érdemelnünk, de a sikereket és a foglalkozásokat látva időről időre egyre többen jöttek hozzánk. Eleinte három gyermekkel foglalkoztunk, most pedig már elmondhatom, hogy három klubunk, van, ahol 200 fiatal sportol rendszeresen. Fejlődik a sportág, nem véletlen, hogy idén már 18. alkalommal rendezik meg a Fit-Kid Európa-bajnokságot, amelynek októberben Balatonfüred ad majd otthont” – mondta el Molnár-Kósa Ildikó.

2019 JÚL 05 12:35:17/