Harcias csatában maradtunk alul

Második mérkőzését 23-20-ra elvesztette férfi ifjúsági kézilabda-válogatottunk a balatonboglári Négy Nemzet Tornán Horvátország ellen. A magyar csapat a tízgólos Bálint Bence vezérletével végig hősiesen harcolt a rendkívül keményen védekező ellenféllel szemben, és bár az 54. percben még döntetlen volt az állás, a mérkőzés utolsó három gólját szerző horvátok végül megszerezték a győzelmet. A telt házas csarnokban a közönség tapssal ismerte el a magyar fiúk küzdeni akarását, és a hatvan percen át komoly tartást mutató együttes teljesítményét. A mieinknél a sérült Papp Bencét ezúttal a szintén NEKA-játékos, Ilic Zoran helyettesítette, aki egy gólt szerzett.

A magyar csapat vasárnap 13 órától Szlovénia ellen lép pályára, a Norvégia-Horvátország találkozót 11 órától rendezik. Cikkünk hamarosan frissül a nyilatkozatokkal.

Négy Nemzet Tornája, U18-as férfi kézilabda mérkőzés:

Magyarország – Horvátország 20-23 (11-13)

Magyarország: Győri Kristóf, Merkovszky Pál (kapusok), Tóth Péter, Holdosi Bence 1, Czakó Áron, Dobi Bence, Kovács Gergő 4 (1), Tóvizi Tamás, Bálint Bence 10 (4), Kiss Alex, Ilic Zoran 1, Tóth Rajmund, Draskovics Gellért, Gál Dominik 3, Dely Márton, Szepesi Noel, Vajda Huba 1 - szövetségi edző: Gyurka János

Horvátország: Lucin, Hrvojevic, Kozina, Alilovic, Ivankoic 2, Mileta 7, Gianfranco, Koler, Kastelan, Puric, Nacinovic, Sirotic 5, Martinovic, Greganic 2, Sincic, Maras 2, Filipovic 4

Hétméteresek: 7/5, illetve 2/1

Kiállítások: 4, illetve 12 perc

A mérkőzés alakulása: 5. 9.: 0-4, 13. p.: 3-8, 26. p.: 8-11, 30. p.: 11-13, 32. p.: 13-14, 44.p.: 16-17, 52. p.: 20-19, 54. p.: 20-20

Győri Kristóf: „ A lehető legrosszabbul kezdtük a meccset, nem voltunk ott fejben, védekezésben szétszakítottak minket, valamint támadásban sem találtuk a helyzeteket. A 20. perc körül kapcsoltunk nagyobb fokozatra, a sok jó megoldás, valamint a sok horvát hiba miatt tudtuk a félidőt már szorossá tenni. A második félidő teljesen más volt, nagyobb hőfokon játszott mint a két csapat, az 50. percben meg a vezetést is át tudtuk venni, viszont a végjátékra nem maradt elég szusz, így az utolsó 10 percet a horvátok nyerték 4-1-re. Sajnálom, hogy így alakult az első pár perc, mert ha koncentráltabban kezdünk, akkor több erőnk maradt volna a hajrára. Gratulálok a csapatnak, mivel a tegnapi nagy vereség után is egy nagyon jó mérkőzéssel tudtunk szolgálni a rengeteg szurkolónak.”

Dely Márton: Nagyon jó, nagy iramú mérkőzésre készültünk, amit sajnos a meccs elején nem sikerült megvalósítanunk. A csapat védekezése a második félidőben helyreállt és hatalmas küzdéssel sikerült a végjátékra feljavulnunk”

A másik mérkőzésen:

Norvégia-Szlovénia 33-26 (16-12)

A norvég válogatott két győzelmet aratott a torna első két napján, a csapat edzője, Anstein Engravslia nyilatkozott honlapunknak.

„Én és a segítőm, Johnny Jensen ősz óta dolgozunk ezzel a csapattal, így ez a második alkalom, hogy találkozunk a keret tagjaival. Évente általában 45-50 napot tudnak együtt készülni az utánpótlás-válogatottak Norvégiában, általában februárban és szeptemberben tartunk közös edzőtáborokat, és más nemzetek korosztályos válogatottjaival is közösen készülünk. Az országban hat régió van, amelynek legjobbjai is találkoznak egymással, így folyamatosan figyelemmel tartjuk a tehetségeket.

Az elmúlt 4-5 évben komoly fizikai képzést vezettünk be, egészen a legfiatalabb korosztálytól kezdve. Ez alatt természetesen nemcsak erőnléti edzéseket értek, hanem kézilabda-specifikus foglalkozásokat is. Az utánpótlás-képzésünk alapja egy úgynevezett „playbook”, egy könyv, amelyben kidolgozott rendszerek és játékszisztémák vannak, melyek valamennyi korosztály számára érvényesek, így megvan a folytonosság, ha egy fiatal feljebb lépve a következő válogatotthoz kerül.

Remek körülmények között edzőtáborozhatunk itt Balatonbogláron. A körülmények tökéletesek, a létesítmények minden igényt kielégítenek, a torna szervezése pedig magas színvonalú. Örülök, hogy jó ellenfelekkel játszhatunk, ezek a meccsek mindenki fejlődését szolgálják, és remélem, hogy jövőre is el tudunk jönni” – mondta el honlapunknak Anstein Engravslia.

 Fotók: Tompos Gábor 

2018 JAN 06 21:20:30/