Hengerel a NEKA az adai tornán

A vajdasági Ada városában rendezett Mikulás Kupa nemzetközi utánpótlás kézilabdatorna második napján mindkét mérkőzését magabiztosan nyerte meg a NEKA fiúcsapata. A vajdasági Spartak Vojbut és a Pick Szeged ellen is magabiztosan győztek Kopornyik Zsolt tanítványai. A legjobb négy között a KSI-vel találkozik a csapat vasárnap.

Kopornyik Zsolt: "Az első mérkőzésen felszabadult játékkal sikerült nyerni, többen egyre bátrabban játszottak, ennek nagyon örülök. A második, szegedi csapat elleni összecsapáson nagyon magas szintű játékban sikerült kikapcsolnunk a páros kapcsolatokat, amelynek köszönhetően több labdát szereztünk és gólra is váltottuk. Vasárnap sajnálatos módon a KSI csapatával kell mérkőznünk, jobb lett volna ha, mindkét magyar csapatnak van esélye továbblépni."

NEKA – Spartak Vojbut (szerb) 21-5 (9-2)

NEKA: Takács Ákos, Konyicsák Tamás (kapusok), Krakovszki Bence 3, Kovács Dominik 4, Kis Molnár Máté 1, Jajic Damjan 2, Tárnoki Márkó, Buri Attila 2, Bozi Máté, Kecskés Levente, Ilic Zoran 5, Paizs Miron, Krakovszki Zsolt 1, Kiss Levente 1, Molnár Marcell, Dombi Soma 1, Zbiskó Ádám 1, – edző: Kopornyik Zsolt

Krakovszki Bence: "Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, nem is kaptunk az egész meccs alatt csak 5 gólt. A védekezésünk is jó volt és a támadásunk is, nagyon jól ment az egész csapat."

Dombi Soma: "A csapat nagyon jól indult bele a meccsbe, biztatva, harcolva. Azért itt más játszani, nagyobb a hangzavar, keményebbek az ütközések, de hamar belerázódtunk. A csapat az egész meccsen nagyon jól ment, nem álltunk meg és nagyon tetszett, hogy nemcsak mi, de még mások is biztattak minket, jobb volt így játszani, nem adtunk nekik esélyt sem arra, hogy gyengének mutassuk be magunkat. Gratulálok magunknak!"

NEKA – Pick Szeged 24-11 (13-5)

NEKA: Takács Ákos, Konyicsák Tamás (kapusok), Krakovszki Bence 1, Kovács Dominik 4, Kis Molnár Máté, Jajic Damjan 1, Tárnoki Márkó 1, Buri Attila 1, Bozi Máté, Kecskés Levente 3, Ilic Zoran 6, Paizs Miron, Krakovszki Zsolt, Kiss Levente 4, Molnár Marcell, Dombi Soma 3, Zbiskó Ádám – edző: Kopornyik Zsolt

Kiss Levente: "Nagyon vártam ezt a mérkőzést mivel a volt klubom ellen léptünk pályára. Elejétől kezdve koncentráltan és összeszedetten játszottunk, és nagy előnyre tettünk szert, amit még csak növelni tudtunk. Gratulálok a csapatnak!"

Konyicsák Tamás: "Ez a meccs nehéznek ígérkezett, hiszen a Final4-ért játszottunk. Szerencsére ez sikerült, hiszen összeszedetten és jól játszottunk, kevés hibával. Jó kapusteljesítmény és az akarat döntötte el a mérkőzést."


2017 DEC 10 09:35:55/