Herczeg Lili az NB I-ben
Akadémiánk 18 éves kapusa, Herczeg Lili a bajnokság végéig a Mosonmagyaróvári KC SE felnőtt csapatát erősíti kölcsönjátékosként. 

A kisalföldi együttes legutóbbi, Kisvárda elleni mérkőzésén térdszalagszakadást szenvedett Scholtz Andrea pótlására érkezik Mosonmagyaróvárra.

A NEKA és a nyugat-dunántúli klub között meglévő jó kapcsolat révén hamar megszületett az egyezség, miszerint Herczeg Lili május 19-ig erősíti új klubját, az NBI B-s találkozókon azonban a balatonbogláriak hálóját is őrizheti. Az ifjúsági együttesben viszont a szabályok értelmében nem játszhat, így a NEKA vezetése saját eredményességét kockáztatva adta kölcsön fiatal kézilabdázóját. 

Akadémiánk feladatai között az is szerepel, hogy a magyar klub csapatokat segítse az ehhez hasonló helyzetekben, jóllehet az év közbeni átigazolás csapataink számára egyáltalán nem előnyös – nyilatkozta Herczeg Lili kölcsönadásával kapcsolatban Mocsai Tamás a Nemzeti Kézilabda Akadémia ügyvezetője. – A sportág hazai érdekeit szem előtt tartva azonban a lehető leggyorsabban rendeztük a papírokat, fiatal kapusunkat azonnal a kérő klub rendelkezésre bocsátottuk. Ezen a poszton könnyebb a beilleszkedés, szakmai szempontok tehát nem álltak a megegyezés útjában.

A Mosonmagyaróvári KC női kézilabdacsapatának az utóbbi időben nem volt szerencséje a kapusokkal. Scholtz Andreán kívül a szlovák Lucia Gubikova is sérüléssel bajlódik, s a korábban szintén a NEKA-ról igazolt 20 esztendős Dányi Bernadett is nyolc hónapnyi kényszerpihenő után tér vissza az aktív játékba.

Kiemelten figyeljük az akadémia munkáját, Mocsai Tamás meghívására tavaly személyesen is jártunk Balatonbogláron, a kapcsolatunk tehát nagyon jó – indokolta választásukat Horváth Cs. Attila a Mosonmagyaróvári KC SE elnöke. – Nagyra tartjuk a NEKA-n folyó szakmai munkát, ezért kerestük meg éppen őket, amikor hirtelen játékosra volt szükségünk. Sportigazgatónk dr. Hoffmann László és az akadémián edzősködő Bartalos Béla személyében, két világhírű kapus tárgyalta le a részleteket, így gyorsan pont került az ügy végére. Mi is figyelünk a magas szintű szakmai munkára, ezért úgy gondolom, Lili számára is hasznos lesz ez az időszak.

A 18 éves hálóőrt teljesen váratlanul érte a megkeresés, s mielőtt igent mondott volna, edzőjétől Bartalos Bélától kért tanácsot. A három olimpián és négy világbajnokságon részt vett, világválogatott szakember a következőket mondta tanítványának: „Ez olyan lehetőség, amelyet nem szabad kihagyni, veszíteni valód pedig nincs.” Herczeg Lili ezt követően nem is tétovázott tovább, bár honlapunknak bevallotta, nagyon izgul a hirtelen klubcsere miatt:

Négy éve vagyok akadémista, nagyon jól érzem magam Balatonbogláron, biztosan hiányozni fognak a társaim és az edzőim. Egy ilyen lehetőséget azonban nem hagyhattam ki. Egyébként is odamegyek ahová Béla bácsi mondja, s bár szerinte az élvonal még kicsit korai nekem, próbának mindenképpen jó lesz ez a három hónap. Igazából csak attól félek, hogy nem teljesítek elég jól, hiszen mégiscsak az elsőszámú kapust kell pótolnom. Szerencsére jó alapokat kaptam az akadémián, s minden tőlem telhetőt megteszek majd, hogy kihozzam magamból a maximumot.

Herczeg Lili-re idén érettségi is vár, így valóban nincs könnyű helyzetben. A kínálkozó lehetőséget azonban nem utasíthatta vissza. Főleg úgy nem, hogy a három hónap leteltével visszatérhet társai közé. A fiatal kapus érthető módon egyetlen szóval búcsúzott: visszatérek! Igaz ezt háromszor is elmondta. A biztonság kedvéért.

fotó: Tompos Gábor

2019 FEB 08 07:34:30/