Horváth Laura a Budaörs játékosa lesz!
Ismét örömmel adhatunk hírt arról, hogy kiváló NEKA-kézilabdázó, ezúttal Horváth Laura folytatja pályafutását NBI-es klubban. A tehetséges átlövő a következő szezont a Budaörs csapatánál kezdi, és 2019-ig szóló szerződét írt alá új klubjával. A korábban ifjúsági válogatott játékos jelenleg a junior válogatott tagja, az Akadémián pedig az NBI/B-ben szereplő együttes egyik húzóembere. 

Horváth Laura, aki idén végez a Nemzeti Kézilabda Akadémián, beszélt a döntés hátteréről. 

„Úgy voltam vele, hogy jövőre NBI-es játékos szeretnék lenni, ha van rá lehetőségem. Bizakodó voltam ezzel kapcsolatban, de semmit sem vettem biztosra. Mindenkeppen olyan csapathoz szerettem volna menni, ahol lehetőséget kapnak a fiatalok, és ahol gyors kézilabdát játszanak.

Mivel a tavalyi évben Pásztor Noémi oda igazolt, elsősorban tőle kértem tanácsot, bele- illenék-e az ottani elképzelésbe. Nono nagyon biztató, és támogató volt, ami segített a döntésem véglegesítésében, de egyedül hoztam meg az elhatározásom.

A leendő társaim némelyikét már ismerem, úgy gondolom, hogy az idősebb, rutinosabb poszttársaimtól majd rengeteget tudok tanulni, és ezáltal fejlődhetek. Az edzővel többször is beszéltem, pozitív benyomást keltett bennem, mondta, hogy rajtam fog múlni, mennyit játszom. Természetesen szeretném magamból kihozni a maximumot, és megnézni, hogy hogyan tudok helytállni ezen a szinten.

Úgy érzem, megfelelő alapképzést kaptam az Akadémián, biztosan nehéz lesz az NBI, de szerintem készen állok!”

Fotó: Tompos Gábor

2018 MÁR 23 06:03:40/