Ifi rangadót nyert a NEKA
A férfi ifjúsági II. osztályú bajnokságban az éllovas NEKA II. a második Veszprémi KKFT II. csapatát fogadta, és 24-22-es győzelmet aratott. 

Kopornyik Zsolt együttese a rangadó félidejében két góllal vezetett, és ezt megtartotta a mérkőzés végéig, így megerősítette pozícióját a tabella élén.

Férfi ifjúsági II. osztály-nyugat – 8. forduló

Nemzeti Kézilabda Akadémia II. – Veszprémi KKFT Felsőörs II. 24–22 (12–10)

Balatonboglár, NEKA Csarnok 50 néző

Vezette: Bán-Farkas László, Miksó Dániel

NEKA II.: Majer Á. 2, Takács Á. (kapusok) – Papp T. 5, Bock M. 4, Temesvári G. 4, Zatureczki K. 3, Bozi M. 2 (1), Krakovszki Zs. 2, Kovács D. 1, Szeverényi B. 1, Bodócs M., Buri A., Igali G., Kecskés L., Tárnoki M. Vezetőedző: Kopornyik Zsolt

Veszprémi KKFT Felsőörs II.: Kaiser B., Nagy R., Varga I. (kapusok) – Éles Zs. 7 (3), Uhrin R. 5, Radvánszki Zs. 3, Farkas B. 2, Simon B. 2, Viszt P. 2, Csizmadia L. 1, Csizmazia M., Preszter Á., Rákos T., Szöllőskei L., Tóbiás B. Vezetőedző: Éles József

Hétméteresek: 3/1 illetve 3/3

Kiállítások: 2 perc illetve 10 perc

MESTERMÉRLEG:

Kopornyik Zsolt: „Nehéz sorozatban vagyunk, voltunk, hiszen a válogatott és egyesületi elfoglaltság miatt sűrű a programunk. A bajnokság legjobb csapataival mérkőztünk szerdán és ma is, úgy érzem inkább a küzdelem dominált, a fiúk megharcoltak a győzelemért. Kicsit ki kell kapcsolni, feltöltődni, hogy az idei év hátralevő szakaszát abszolválni tudjuk. Büszke vagyok csapatomra.”

JÁTÉKOS SZEMMEL:

Kovács Dominik: „A mérkőzés nehezen indult számunkra, volt pár kihagyott ziccerünk, egy kicsit meg voltunk illetődve, de ahogy eltelt pár perc és felvettük a meccs ritmusát , átvettük a vezetést is, amit a mérkőzés végéig a kezünkben tudtunk tartani. Voltak hullámvölgyeink, amikből szerencsére ki tudtunk lábalni, úgy gondolom ezen a találkozón a védekezés volt a főbb támaszpontunk, így meg is tudtuk nyerni a mérkőzést. Gratulálok a csapatnak.”

Majer Ákos: „Ez egy nagy rangadó volt, amit sikerült megnyernünk, ez fontos a bajnokság további alakulása szempontjából. Egy motivált csapatunk volt, amely vissza szeretett volna vágni a szezon eleji serdülő meccsért és ez sikerült. Gratulálok a csapatnak ehhez a fontos győzelemhez!”

Papp Tamás: „A meccset már az egész csapat nagyon várta, szerintem jól teljesítettünk mind  védekezésben, mind támadásban, és bár támadásban elvétve hibáztunk, uralni tudtuk a mérkőzést. Gratulálok a csapatnak egy fontos két pontot szereztünk meg!”

Bock Milán: Kevés időnk volt készülni erre a mérkőzésre, nagyon sűrű hetünk volt. A sok kihagyott ziccer, és sok hiba jellemezte a mai játékunkat, de a védekezésünk összeállt, és végül ezzel nyertük meg a meccset. Nehezen, de megszereztük a 2 pontot, aminek nagyon örülünk, hiszen 8 forduló után, hibátlanul állunk, és vezetjük a bajnokságot. Gratulálok a csapatnak!”

fotó: Tompos Gábor

2018 NOV 16 18:44:49/