Japán vendégek a vb-jegyében
Egy héten át Balatonbogláron, a Nemzeti Kézilabda Akadémián edzőtáborozott Japán felnőtt női kézilabda-válogatottja. 

A magyar nemzeti együttes is a napokban választotta gyakorlásai helyszínéül a Balaton-parti várost, így kézenfekvő volt hogy a két csapat közös gyakorlásokat és edzőmérkőzéseket is beiktatott a programjába. Ráadásul az ázsiaiak dán szövetségi kapitánya, Ulrik Kirkely , régi ismerőse a magyar válogatottat irányító Kim Rasmussennek. A távol-keleti országra egyébként is egyre jobban figyel a nemzetközi kézilabdázók világa, hiszen a 2019-es női világbajnokságot Japánban rendezik, látogatásuknak így ez is különös aktualitással szolgált.

„Igyekszünk a vb-ig minél több európai ellenféllel játszani, hogy rutint szerezzünk és tanuljunk az eltérő kézilabda-stílusban játszók csapatoktól. A magyarországi edzőtábor nagyon hasznos volt, kifogástalan körülmények között készülhettünk, és a magyarok elleni siófoki felkészülési mérkőzésen is többféle taktikai elemet gyakorolhattunk. Mindenki nagyon kedves fogadott bennünket, a szállás és az étkezés pedig tökéletes volt” – mesélt tapasztalatiról Kametani Sakura, a japán válogatott kapusa.

A japánok szövetségi kapitánya is elégedett volt az edzőtábor helyszínével és a feltételekkel.

„Remekül tudtunk dolgozni a NEKA modern létesítményeiben, ezért nagyon hasznosnak értékelem ezt a hetet. Általában mindig igyekszünk a legjobb csapatunkkal kiállni, de most hat-hét, azonos klubban játszó kézilabdázó nem jöhetett velünk, így több fiatalnak adtunk játéklehetőséget. Őket most illeszkedhettek be a válogatottunkba és most tanulták meg az itt játszott rendszereket is. A jövőre nézve ez tökéletes gyakorlási lehetőség volt számunkra.” - mondta el honlapunknak Ulrik Kirkely.

2019 MÁR 25 18:51:00/