Kapusaink főszerepben
A Nemzeti Kézilabda Akadémián nevelkedett Dányi Bernadett és Herczeg Lili védi a következő szezonban az NBI-es Mosonmagyaróvár kapuját. 

Az idén újoncként bemutatkozó klub remek idényt produkált, hiszen jelenleg a 10. helyen áll, megelőzve a nagyobb hagyományokkal rendelkező Békéscsabát vagy MTK-t. A sikeres tavaszi szezonban főszerep jutott a két hálóőrnek, edzőjük, Bognár Róbert többször is méltatta őket egy-egy győzelem után.

Herczeg Lili a NEKA-tól kölcsönben került a klubhoz, és meggyőző teljesítményét látva, a vezetők szerződést ajánlottak neki. Dányi Bernadett ugyanakkor már rutinos csapattagnak számít, hiszen 2017-ben érkezett Mosonmagyaróvárra, amikor még az NBI/B-ben szerepelt a klub. A juniorválogatott fiatal tavaly májusban keresztszalag-szakadást szenvedett, és júniusi műtétje miatt végül lemaradt a nyári junior-világbajnokságról, és az időközben élvonalba felkerült klub őszi mérkőzésein sem számíthattak rá.

Dányi Bernadett több hónapos rehabilitáció után idén februárban tért vissza a kapuba, azóta remekel a mérkőzéseken, és ahogy honlapunknak elmondta, tökéletes állapotban érzi magát.

„Nagyon jól érzem magam Mosonmagyaróváron, sok játéklehetőséget kapok, és miközben fejlődni is tudok. A legjobb döntést hoztam, amikor két évvel ezelőtt ide igazoltam, a körülmények tökéletesek, és a csapat is összetartó. Az elején elég nehéz volt felvennem a tempót, de úgy gondolom, mostanra már sikerült beleszoknom az NBI-es ritmusba. Szerencsére a lábammal kapcsolatos kis félelem is elmúlt, így száz százalékban a védésre tudok koncentrálni. Nagyon jó szezont zártunk, mert a célunkat elértük és a tavaszi szezonban sok meglepetés-pontot is tudtunk szerezni!"                

Februárban, éppen az egyesületet sújtó sérüléshullám miatt érkezett Mosonmagyaróvárra régi ismerőse, Herczeg Lili, akivel remek kettőst alkotnak.

„Nagyon örültem, amikor Lili neve felmerült, mert már a NEKA-ban is szerettem vele védeni. Ez itt Mosonmagyaróváron sem változott, nagyon jól kiegészítjük egymást. A kapusok között általában amúgy sem rossz a viszony, mert hosszú távon senki nem képes egyedül, 60 percen keresztül tökéletes teljesítményt nyújtani.

Dányi Bernadettel nemcsak edzője, de a szurkolók is meg vannak elégedve, akik többször is hangosan skandálják a Berni nevet.

„Valóban nagyon szoros kapcsolatot ápolunk a szurkolókkal . Ők jelentik a nyolcadik embert a csarnokban. Rengeteg segítséget adnak azzal, ahogy nekünk szurkolnak. Le a kalappal előttük, hogy gyakran még az idegenbeli meccsen is olyan légkört tudnak kialakítani, mintha hazai pályán játszanánk. Felemelő, ugyanakkor motiváló is hétről hétre ilyen körülmények között védeni” – nyilatkozta Dányi Bernadett, aki remélhetően sok örömet szerez még a Mosonmagyaróvár szimpatizánsainak.

fotók: mkcse.hu        


2019 MÁJ 02 20:08:46/