Sikeres válogatott portya
Veretlenül zárta a magyar női ifjúsági A és B válogatott a franciaországi, illetve a szlovákiai felkészülési mérkőzéseket és tornákat.

Veretlenül zárta a magyar női ifjúsági A és B válogatott a franciaországi, illetve a szlovákiai felkészülési mérkőzéseket és tornákat. Az ifj. Kiss Szilárd által vezetett A keret a párizsi túra elején két felnőtt francia másodosztályú csapat ellen lépett pályára, majd egy háromcsapatos minitornán  - 20 perces félidőkkel - találkozott a francia és a finn korosztályos válogatottal. A lányok mindegyik találkozójukon diadalmaskodtak, így hasznos tapasztalatokkal térhetnek haza. A keretben tíz NEKA játékos szerepelt: Kajdon Blanka, Mérai Maja, Faragó Luca, Vámos Míra, Woth Viktória, Bánhidi Barbara, Horváth Nikolett, Rónai Diána, Juhász Gréta és Németh Imola.

A szlovákiai Puchovban rendezett nemzetközi tornán a B keret bizonyíthatott, amelyben Hibácska Blanka, Kubina Molli, Babai Vivien, Mlinkó Zsófia, Nagy Laura, Ogonovszky Eszter és Vajer Blanka képviselte a Nemzeti Kézilabda Akadémiát. A Kun Attila által irányított együttes a szlovákok és az osztrákok legyőzése után döntetlen játszott a dánok ellen, így tornagyőztesként zárta a szlovákiai túrát. 

 Női felkészülési mérkőzés:

Magyarország U17 - Stella Sport Saint Maur 32-28 (14-14)

Magyarország: Németh, Bukovszky, Zsigmond (kapusok), Vámos 1, Kürthi 2, Németh I. 3, Mérai 3, Horváth N. 2, Kajdon 5, Woth 1, Farkas 4, Juhász 2, Rónai, Koronczai 6, Világos 1, Faragó 1, Bánhidi 1

Magyarország U17 - NOISY LE GRAND / GAGNY 26-24 (15-10)

Magyarország: Németh K., Bukovszky, Zsigmond (kapusok), Vámos 1, Kürthi, Németh I. 3, Mérai 6, Horváth N. 4, Kajdon, Woth 1, Farkas, Juhász 2, Rónai 3, Koronczai 3, Világos, Faragó 2, Bánhidi 1.

Edző : ifj Kiss Szilárd, Papp György

kiállítások 10 perc ill 2 perc

 Leány ifjúsági válogatott felkészülési mérkőzés:

Magyarország-Franciaország 24-16 (11-4)

Párizs, játékvezetők: Sauval, Vahé (franciák)

Magyarország: Bukovszky, Németh K., Zsigmond (kapusok), Bánhidi, Faragó L., Farkas J. 2, Horváth N. 3, Juhász, Kajdon 2, Koronczai 2, Kürthi 2, Mérai 1, Németh I. 1, Rónai 4, Vámos 1, Világos 3, Woth 3. Szövetségi edző: ifj. Kiss Szilárd

Franciaország: Deflandre, Mampuya Lengandio (kapusok), Buchet, Delaume 1, Diop 1, Fauvarque 1, Folituu 2, Frachon, Gnahore, Kanoute 3, Le Blevec, Mlamali, Mwadi Kabamba 7, Pin, Techer 1, Tshimanga. Szövetségi edző: Pierre Taille

Magyarország-Finnország 36-14 (16-7)

Párizs, játékvezetők: Cournil, Lamour (franciák)

Magyarország: Bukovszky, Németh K., Zsigmond (kapusok), Bánhidi, Faragó L. 1, Farkas J. 2, Horváth N. 6, Juhász 1, Kajdon 5, Koronczai 1, Kürthi 3, Mérai, Németh I. 2, Rónai 1, Vámos 5, Világos 6, Woth 3. Szövetségi edző: ifj. Kiss Szilárd

Finnország: Nieminen, Paukku (kapusok), Broman 2, Ekman, Foley, E. Goman 2, S. Goman, Grundfeldt 1, Hyry, Karell 4, Nyberg, Pennanen, Sadojevic Jelacik 2, Sampakoski, Sannholm 3, Usva. Szövetségi edző: Sami Goman


Női U17-es nemzetközi torna, Puchov:

Magyarország B – Szlovákia 25-22 (16-15)

Magyarország: Kubina, Csatlós (kapusok), Vajer 2, Ballai 2, Pál 1. Kukely 3, Csekő 1, Nemes, Tóth K. 2, Pődör 2, Török 1, Ogonovszky 2, Babai, Mlinkó 1, Nagy L. 3, Sápi 4.

Magyarország B – Ausztria 28-22 (17-9)

Magyarország: Hibácska, Csatlós (kapusok) , Vajer, Ballai 3, Pál, Kukely 3, Csekő 3, Nemes, Tóth K. 4, Pődör 1, Török 1, Ogonovszky 1, Babai 1, Mlinkó 4, Nagy L. 2, Sápi 1, Takács N. 4

Magyarország B – Dánia 22-22 (11-9)

Kubina, Hibácska (kapusok), Vajer 1, Ballai 4, Pál 2, Kukely 3, Csekő, Nemes 1, Tóth 2, Pődör 2, Török 2, Ogonovszky 1, Babai, Mlinkó 2, Nagy L., Sápi 2, Takács.

2019 MÁR 24 14:20:52/