Leány KSB 1-8. helyért NEKA–FTC 21-19 (11-10)

V: Baranyai,Baranyai 

NEKA: SZABÓ L., Kubina, HIBÁCSKA (kapusok),- Mérai, Nyakas, TAKÓ 5, Nagy L., VÁMOS M. 4, VERESS-FILEP 1, OSVAI,    SZÖLLŐSI 4/3, Bergendy, Szabó N. 1/1, BÁNHIDI 1, Németh I. 2, TIEFF 3 

7m: 5/4 ill. 9/6                      kiállítások: 10 perc, ill. 6 perc

Eredmény alakulása: 4.p: 4-1 6.p: 4-3 10.p: 7-4 15.p: 9-5 19.p: 11-7 27.p: 11-11 34.p: 14-12 38.p: 14-14 44.p: 18-14
46.p: 20-15 49.p: 21-17

Mestermérleg:
Kiss Szilárd: "Nagyszerű mérkőzésen fantasztikus győzelmet arattunk, úgy, hogy 20 percig – szakaszokban –, jól kézilabdáztunk, és 50 percig jól küzdöttünk! Az előzményekből, ahogyan készültünk erre a mérkőzésre, számítottam arra, hogy realizáljuk a meccset. A közönség buzdítása erősített minket, szükségünk volt nagyon a szurkolásra, köszönjük szépen!" 

Játékos szemmel:
Szabó Luca: "Erre a tempóra számítottunk, de fel tudtuk venni velük a lépést, és már a meccs elejétől fogva mi voltunk a dominánsabbak. Ebben a mérkőzésben a védekezés volt a kulcs, amit szépen meg is oldottunk. A győzelemhez gratulálok!"

Vámos Míra: "A szezon egyik legnehezebb meccsén vagyunk túl. Támadásban az első félidő első fele kiemelkedő volt, a mérkőzés további szakaszaiban a szívünk hajtott minket. Védekezésben tudtuk mit fognak csinálni, de még így is akadt pár gól, amit elkerülhettünk volna. Büszke vagyok a csapatra, nagyot küzdöttünk ! Gratulálok a 2 pont megszerzéséhez!"

Osvai Fanni: "Az első félidő végére kicsit széthullott a csapat, de a második félidő küzdésével meg tudtuk nyerni ezt a mérkőzést. A meccsen végig vezettünk, ami a remek kapusteljesítménynek volt köszönhető. Gratulálok a lányoknak a 2 ponthoz, és mennünk kell tovább!"

2017 ÁPR 07 08:48:29/