Legyőztük a listavezetőt

Hazai pályán nyert magabiztosan a NEKA a férfi ifjúsági II. osztályú bajnokságban. Kopornyik Zsolt együttese az eddig hibátlan listavezető Százhalombattát verte 35-22-re.

Férfi ifjúsági II. o. NEKA II. – Százhalombatta 35-22 (17-14)

NEKA: Bokréta Bence, Takács Ákos (kapusok), Kovács Dominik 5, Krakovszki Bence, Gáspár Attila 4, Igali Gergő 2, Kis Molnár Máté 1, Szeverényi Bence 3, Papp Tamás 5, Dombi Soma 1, Temesvári Gábor 6, Paizs Miron, Zatureczki Kevin 5, Molnár Marcell 1, Bozi Máté Barnabás 2, Kiss Levente – vezetőedző: Kopornyik Zsolt

Kiállítások: 2, illetve 14 perc

Hétméteresek: 4/3, illetve 1/1

Kopornyik Zsolt: „Egy nálunk életkorban 4 évvel  idősebb, fizikailag erősebb, veretlen bajnokaspiráns csapat ellen jó hangulatú mérkőzésen bravúros győzelmet arattunk. Harcosan, okosan játszottunk, fegyelmezetten védekeztünk, mely mögött stabil kapusteljesítmény volt. Fiatal játékosaim határtalan lelkesedése a mérkőzés végéig kitartott, az eredmény túlzó, nincs ekkora különbség a két a csapat között, ellenfelünk kiváló erőkből áll. Szeretnénk megköszönni a szülők buzdítását, örülök, hogy ilyen sokan tiszteletüket tették."

Molnár Marcell: "Nagyon nehéz meccsel néztünk szembe! Úgy gondolom, hogy nagyon jól helyt álltunk, összeszedett védekezéssel és a kontratámadásokkal nagyra nőtt az előnyünk, aminek köszönhetően meg is nyertük a meccset! Gratulálok a csapatnak!"

Gáspár Attila: "Egy jó kezdéssel megszereztük a vezetést az első félidőben. Védekezésben és támadásban is egyaránt jól teljesítettünk és a végén egy magabiztos győzelemmel zártuk a mérkőzést."

Paizs Miron: "A Százhalombatta elleni meccset igen sikeresen kezdtük. Már az első félidőben megszereztük a vezetést, amit aztán végig tartani tudtunk. Voltak hullámvölgyek a meccs folyamán, de az akaratunk és a szívünk csak előre vitt minket. A meccs végét igen nagy előnnyel zártuk. HAJRÁ NEKA!!"

Bokréta Bence: "A meccset nagyon jól kezdtük el, betartva az edzői instrukciókat, az elején már megléptünk 4-5 góllal. A csapat nagyon fegyelmezetten működött együtt, ezért a védekezés nagyon jól összeállt és sok gyors indításosgólt szereztünk. A csapat ma kitette a szívét lelkét a pályára. Sikerült egy olyan ellenfél ellen itthon tartani a 2 pontot, amely eddig veretlenul vezette a bajnokságot! Gratulálok a srácoknak a győzelemhez!"

2017 NOV 18 21:07:59/