Legyőztük az Ajkát
A NEKA férficsapata hazai pályán 28-23-ra nyert az Ajka ellen az NBI/B legutóbbi fordulójában.

Férfi felnőtt NBI/B:

NEKA - KK AJKA 28-23 (15-8)

NEKA: Anderlik Csaba, Győri Kristóf (kapusok), Bálint Bence 5, Kecskés Dániel, Lakosy Máté, Simotics Mátyás, Kerkovits Gyula 2, Tóth Péter 3, Papp Bence, Dely Márton, Somogyi Bálint, Gábor Marcell 5, Spekhardt Gergő 5, Csomor Tamás 2, Schäffer Zsolt 6, Kovács Gergő – edző: Gyurka János

Hétméteresek: 4/3, illetve 2/2

Kiállítások: 16, illetve 6 perc

Gyurka János:  "Végig lendületes mérkőzést sikerült játszanunk és a hibánkat időben korrigáltuk. A második félidő elején kicsit alábbhagyott a koncentrációnk, ezzel engedtük feljönni az ellenfelet. A csapat fegyelmezett magatartásának köszönhetően viszont gyorsan rendeztük a támadó játékunkat és ezzel a mérkőzés kimenetelét is eldöntöttük."

Schaffer Zsolt: "A mérkőzést nagyon jól kezdtük, kellően feszes és agresszív volt a védekezésünk ennek köszönhetően már az első félidőben magabiztosan tudtunk vezetni. A második félidei rövidzárlatot leszámítva jól teljesített a csapat, megérdemelten tartottuk itthon a két pontot. Gratulálok a csapatnak, nagyot küzdöttünk!"

Bálint Bence: „Nagyon fegyelmezetten kezdtük a mérkőzést, ennek meg is lett az eredménye, el tudtunk lépni az ellenfelétől, amit végig tudtunk vinni. A 2. félidőben volt egy kis üzemzavar, de hamar helyre raktuk és meg tudtuk nyerni a mérkőzést. Gratulálok a csapatnak!” 

2018 FEB 10 19:22:30/