Lurkók Bogláron
Több mint 200 kisgyermek gyűlt össze március 2-án, a NEKA Sportcsarnokban megrendezett kisiskolás kézilabda-bajnokság balatonboglári fordulójára.

Az egésznapos rendezvényen az U8-as és az U9-es korosztály játékosai léphettek pályára. A szivacskézilabda-mérkőzéseken 13 egyesület 30 csapata mérte össze tudását. A NEKA Lurkóprogramban résztvevő iskolák közül Mernye, Nádasd, Gamás, Látrány és Balatonlelle indult a megmérettetésen. A jó hangulatú eseményt a program két mentora, Siklerné Bárány Henriett és Varga Zsolt koordinálta.

A legkisebbek számára megrendezett viadalon, a program szellemiségéhez híven, az eredményt nem rögzítették, hiszen a sportág megszerettetésén és a játéklehetőség biztosításán volt a hangsúly. A NEKA egyik növendéke, Kovalcsik Bianka a játékvezetői feladatok ellátásával segítette a rendezőket. A kezdeti megilletődöttség után a lurkók gyorsan megszokták a hangulatot és a nyilvánosságot, s egyre bátrabban és bátrabban mutatták be az edzéseken tanultakat.

A következő bajnoki fordulót március 24-én rendezik meg Balatonbogláron.

fotók: Tompos Gábor

2019 MÁR 04 18:37:39/