Május legjobbjai a Final4 jegyében
Az idény utolsó „A hónap akadémistája” díj átadására szerdán este, a kollégiumi évzáró után került sor a NEKA lakófalujában. Májusi teljesítménye alapján Lakatos Petra, Zaj Klára, Győri Kristóf és Ilics Zorán részesült az elismerésben.

A változások éveként aposztrofálta a 2018-2019-es idényt és a tanévet, Sikler Gyula a NEKA kollégiumának intézményvezetője, aki nemcsak a sport- de a tanulás terén elért eredményeik miatt is gratulálhatott az akadémia növendékeinek. A köszöntő szavakat követően rövid verses-zenés műsorral búcsúztak a diákok, majd az akadémiáról idén távozók, valamint a nevelőtanárok kaptak ajándékot.

A legnagyobb várakozás „A hónap akadémistája” díj átadását előzte meg. Májusi teljesítménye alapján a leány serdülő bajnokcsapat, valamint a férfi ifjúsági bajnokcsapat két-két tagja érdemelte ki az elismerést.

„Amikor ki kell választanunk a díjazottakat, edzőkollégáimmal összeülve, több szempontot is figyelembe veszünk. Nyilván a sportteljesítmény számunkra a legfontosabb, de azt is számít, milyen eredményeket érnek el az iskolában és hogyan viselkednek a kollégiumban? Májusban nem volt nehéz dolgunk, az országos döntőkön volt a hangsúly. Ha tehettük volna, mindenkit a hónap akadémistájának választottunk volna. De nem lehetett. Kollégáimmal tehát végül úgy döntöttünk, hogy ez a négy fiatal nyújtotta a bajnokcsapatokban a legmarkánsabb teljesítményt” – avatta be honlapunkat a választás kulisszatitkaiba dr. Woth Péter, a leány serdülőbajnokságban győztes csapat edzője.

Mesterükkel értett egyet a két kiválasztott, Lakatos Petra és Zaj Klára is, szerintük valamennyien megérdemelték volna az elismerést, hiszen mindenki tudása legjavát adva, küzdött a Final4-ban.

„Ellenfeleinknél összeszedettebbek voltunk a védekezésben, a támadásban pedig ki tudtuk játszani a játékainkat” – adta meg a siker receptjét Petra és Klára.

A fiúknál díjazott Győri Kristóf és Ilics Zorán egyaránt távozik a NEKA-ról, így mindkettőjük dupla ajándékkal inthet búcsút Balatonboglárnak. Egy bajnoki aranyéremmel és „A hónap akadémistája” elismeréssel.

Kristóf távollétében Zorán a csapattársa nevében is beszélt, amikor a bajnoki győzelemre visszaemlékezett:

„Boldogok voltunk, hiszen senki nem hitte volna, hogy megnyerjük az ifi döntőt, ráadásul tizenöt góllal! Végig koncentráltunk, küzdöttünk és fejben szerencsére nagyon ott voltunk. Sokat tanultam az akadémián, a kézilabdáról igazából mindent itt sajátítottam el, hiányozni fog a hely, de leginkább a társaim.”

fotók: Tompos Gábor

2019 JÚN 13 10:17:57/