NEKA - évértékelő: Bohus Beáta

Sorozatunkban a NEKA edzői elemzik a 2015/16-os évadot. A szakemberek elmondják, milyen célokkal kezdték az idényt, elégedettek-e a bajnoki eredménnyel, illetve a játékosok és a csapat teljesítményéről is beszélnek. A lányok idén két bajnoki címet (NBI ifjúsági és junior) két ezüst- (NBI/B felnőtt, OSB) és egy bronzérmet (NBI/B junior szereztek. Ezúttal Bohus Beáta a női szakág edzője értékel.

"Különböző bajnokságokban különböző célokat tűztünk ki magunk elé. Az NBI/B mezőnye fekete folt volt számunkra, nem tudhattuk, mire leszünk képesek. Az ifik címvédésében bíztam, ez szerencsére sikerült, a junior bajnokságban pedig menet közben jött meg az étvágy, ahogy egyre közelebb került az aranyérem.

Az országos serdülő bajnokságban éreztük, hogy a Győr erősebb, de végig azt mondtam a lányoknak, hogy ha tízből kilencszer ki is kapunk, az OSB döntő lehet az az egy, amikor mi nyerünk. Sajnos nem volt szerencsénk, hiszen két alapember megsérült, így elúszott a címvédés lehetősége.

Örülök, hogy az Akadémia női szakágánál ilyen jó a csapatmunka. Úgy látom, ez a gyerekeknek is jó, mert nem egy edző foglalkozik velük, hanem több szakember, akik több szemszögből nézik a dolgokat. Hajdu Jánostól származik a mondás, de én is azt vallom, hogy a közös bölcsességben hiszek.

Lehet, hogy ha sokáig edzek egy játékossal, már bizonyos dolgokat nem látok meg benne, de egy másik edző észreveszi, és plusz dolgot tud mellé tenni. Minden edzőnek más a stílusa, így nem egyhangú a munka, valaki egy bizonyos dologra figyel jobban, a másik másra, a gyerekekkel is máshogy dolgozunk, és ez előre visz.

Nagyon büszke vagyok a gyerekekre, hiszen keményen dolgoztak ebben az évben is, és sikeres szezont zártunk. Tudom, hogy mindig az eredményesség számít, de a mi munkánk igazán hosszú távon mutatkozik meg. Ha évek múlva több NBI-es, illetve felnőtt válogatott kézilabdázót nevelünk ki, az az igazi siker.

Most azt érzem, hogy mindenki a NEKA csapatait akarja megverni. Így volt ez annak idején a Dunaferrnél is, amikor sorozatban nyertük a bajnoki címeket, és éreztük, hogy ellenünk kettőzött erővel készül minden ellenfél. Addig jó, amíg figyelnek ránk, amíg porondon vagyunk és eredményesek vagyunk, mert így nem tudnak negatívan megítélni bennünket.

A játékosaink közül többen az NBI-ben bizonyíthatnak a következő szezontól, és folyamatosan keresnek minket más klubok is, erre büszkének kell lennünk. A lányok az Akadémián sok önállóságot tanultak, ha bármilyen hiányosságuk volt, edzővel, vagy edző nélkül dolgoztak szorgalomból, hogy jobbak legyenek. Remélem, nem hanyagolják el ezt, hiszen ugyanúgy szükség van ezekre a kis pluszokra. Nem szabad soha megelégedni, mindig többet és többet kell akarni és tenni azért, hogy jobbak legyenek."

Fotó: Weisz Tamás


2016 JÚL 19 09:21:24/