NEKA-sikerek a Budakalász ellen
A férfi ifjúsági és serdülő bajnokság keddi játéknapján a Budakalász látogatott Balatonboglárra, a Nemzeti Kézilabda Akadémia Sportcsarnokba

Az ifjúsági párharcban, amely 26-21-es NEKA győzelmet hozott, a vendégeket erősítette két egykori növendékünk, Váczi Milán és Simotics Mátyás. A serdülő fiúk remek védekezéssel 34-10-re diadalmaskodtak, és öt forduló után nyolc ponttal állnak.

Ifjúsági I. osztály – Nyugati-csoport, 5. forduló

NEKA – CYEB Budakalász 26–21 (12–8)

Balatonboglár, NEKA Csarnok (3-as pálya), 50 néző

Vezette: Gilitsch Gergő, Lebár Bence

NEKA: Győri K., Nagy T., Pálfi D. (kapusok) – Balogh J. 4, Bálint B. 4, Bognár N. 4, Csomor T. 4 (2), Kecskés D. 4, Gál D. 3, Ilic Z. 2, Major M. 1, Dely M., Fábián V., Kepess J., Péter B., Vetési B. Vezetőedző: Sótonyi László.

CYEB Budakalász: Bihari A., Vasvári Zs. (kapusok) – Fazekas L. 5, Simotics M. 4, Tihanyi M. 3, Tóth K. 3, Váczi M. 3, Borbényi A. 2, Malák P. 1, Bognár M., Glück Á., Gonda D., Fekésházy Zs., Firon D., Tóth D. Vezetőedző: Hajdu Tamás.

Hétméteresek: 2/2 illetve 2/0

Kiálltások: 10 perc illetve 6 perc

MESTERMÉRLEG

Sótonyi László: "Sikeresen vagyunk túl egy nehéz sorozaton. A védekezésünk végig jól működött, ugyanakkor támadásban sajnos a fáradtság miatt sok labdát eladtunk. Ez természetes egy ilyen erőltetett menetben. Gratulálok a csapatnak, melynek minden tagja hozzátett a győzelemhez."

JÁTÉKOS SZEMMEL:

Bognár Nándor: „Ez volt az utóbbi öt napban a harmadik meccsünk, úgyhogy kicsit fáradt volt már a játékosok többsége. Nem volt könnyű dolgunk, ugyanis a Kalász az utolsó pillanatig küzdött, de sikerült győzedelmeskednünk. Kiemelném Simotics Matyit és Váczi Milánt, jó volt újra látni őket. Gratulálok nekik és a csapatomnak is.”

Balogh József: „Öt napon belül már a harmadik meccsét játszotta a csapat, ez fejben és fizikálisan is nagyon fárasztó, de a küzdeni akarással sikerült ma is megszerezni a 2 pontot. Gratulálok a csapatnak!”

Váczi Milán: „Nagyon nagy élmény volt újra ezen a pályán és ebben a közegben játszani, igaz ellenfélként, de jó volt látni az ismerős arcokat. Az elején nagyon bealudtunk a meccsbe és sok kihagyott ziccerünk volt és ez meg pecsételte a sorsunkat. Gratulálok a NEKA csapatának a győzelemhez.”

Simotics Mátyás: „Nagyon jó érzés volt újra abban a csarnokban játszani, amiben 4 évig edzettünk, igaz most már nem csapattársként, hanem ellenfélként léptünk pályára a srácokkal. .Sajnos a sok hibánk miatt alulmaradtunk. Gratulálok a NEKA-nak.”


Serdülő I. osztály – Nyugati–csoport – 5. forduló

NEKA I. – CYEB Budakalász 34–10 (19–5)

Balatonboglár, NEKA Csarnok (3-as pálya), 25 néző

Vezette: Horváth Richárd, Kertész Bálint

NEKA I.: Dávid M., Takács Á. (kapusok) – Csengeri H. 6, Kecskés L. 5, Papp B. 4, Tárnoki M. 4, Bognár N. 3 (1), Bodócs M. 2, Igali G. 2, Jajic D. 2, Papp T. 2, Szeverényi B. 2, Buri A. 1, Gonda T. 1, Papp D. Vezetőedző: Kopornyik Zsolt.

CYEB Budakalász: Sápy M. (kapus) – Berényi B. 2, Schwáb O. 2, Balogh A. 1, Fórizs B. 1, Nyilas Z. 1, Szepesi G. 1, Szőcs B. 1, Vrhovina D. 1, Osoha Gy., Tóth G., Witmann G., Zanati Á. Vezetőedző: Varjú Péter Csaba.

Hétméteresek: 2/1 illetve –

Kiállítások: 2 perc illetve –

MESTERMÉRLEG:

Kopornyik Zsolt: „Ma mindenki lehetőséget kapott, a mérkőzés megmutatott olyan hibákat, amiket ki kell, hogy javítsunk mindenképpen. Láttam hasznos dolgokat, nagyon komoly sorozat vár ránk, erre szeretnénk készülni.”

JÁTÉKOS SZEMMEL:

Bognár Patrik: „A mérkőzés elején még nem igazán állt össze a védelmünk,  ami aztán az első félidő végére feljavult, és ezáltal sikerült nagyobb előnyre szert tenni. A második félidőben több labdaszerzéssel és gyors indulássokkal tovább növeltük az előnyt. Gratulálok a csapatnak!”

Bodócs Marcell: „A célunk a győzelem volt és az, hogy gyakorolni tudjunk. Mindkettőt sikerült teljesítenünk. Természetesen megesett néhol hogy hibáztunk de úgy érzem hogy kontrollálni tudtuk a meccset,és így sikerült behúzni a 2 pontot. Gratulálok az egész csapatnak!”

Papp Dávid: „A csapat a mai meccsen nagyon jól teljesített támadásban és védekezésben is. Az edzői utasításokat betartva és kellő akarattal sikerült elérni győzelmet! Gratulálok a csapatnak!”

fotók: Tompos Gábor

2018 OKT 02 19:59:40/