Nagy sikerű serdülő-válogatott szakmai nap

Komoly érdeklődés mellett rendezték meg a magyar női serdülő kézilabda-válogatott nyílt szakmai napját Balatonbogláron. A Kiss Szilárd szövetségi edző által szervezett eseményre a keretbe hívott játékosok egyesületeinek szakemberei, edzői jöttek el, akik betekintést kaphattak a Nemzeti Kézilabda Akadémia Sportcsarnokban tartott edzőtábor programjába és megnézhették, hogyan, milyen közegben dolgoznak a válogatott tehetségek.

Kiss Szilárd a köszöntőjében elmondta, hogy a rendezvénnyel a sportszakmán belüli kommunikációt szeretné elősegíteni, hiszen az egymás közötti párbeszéd, tapasztalatcsere építő jellegű lehet.

„Előzetesen 20-25 jelentkezőre számítottunk, és nagy öröm számunkra, hogy majdnem kétszer ennyien jöttek el. Úgy látom, mindenkiben megvan a szándék az együttműködésre, így a rendezvény teljes mértékben elérte a célját” – mondta el Kiss Szilárd.

Mocsai Tamás, a NEKA ügyvezetője köszöntőjében kiemelte, hogy az Akadémia örömmel lesz helyszíne a jövőben is minden olyan rendezvénynek, amely a kézilabdasport fejlődését és a közös szakmai előrelépést szolgálja. 

A délelőtti programban a serdülő válogatott szakmai stábja által megtartott edzések, illetve posztképzés szerepelt, majd a közös ebédet követően a Nemzeti Kézilabda Akadémia létesítményeit nézték meg a résztvevők Mocsai Tamás ügyvezetővel.  Tóth Péter Zoltán gyógytornász korrekciós edzését  - a NEKA növendékeinek segítségével - újabb edzésbemutató követte, ennek keretében a lerohanás és visszarendeződés komplex gyakorlásán volt a hangsúly.

A szakmai nap vendégei megtekintették a helyszínen a magyar női junior-válogatott Békéscsaba elleni mérkőzését.

Zsiga Gyula, a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai igazgatója szerint nyitottságot kell mutatni ezekre a kezdeményezésekre, mert stratégia és koncepció épülhet belőle.

„Nagyon örülök a mai programnak, amely egy olyan kommunikáció és együtt gondolkodás premierjét jelenti, ami a jövő útja. Hasznos lenne ez klubedzőknek, utánpótlással foglalkozó szakembereknek is, hiszen inspirációt kaphatnak. Remélem, hogy a mai komoly nap valaminek a kezdete. Nagyon hasznos, szakmailag megalapozott, ami becsomagolható, hazavihető, otthon kicsomagolható, s amelynek személyesen közvetlen, de közvetett haszna is van” – értékelt Zsiga Gyula.

2018 FEB 12 17:51:42/