Nyert az éllovas a NEKA ellen

A fiúk Kiemelt Serdülő Bajnokságában az éllovas Balatonfüred a második helyen álló NEKA csapatát fogadta. A mérkőzés elején kialakult 5-1-es eredményt követően ez a különbség állandósult, és a félidőben is négy góllal vezetett a Füred. A második félidőben is rendre a hazaiak vezettek, négy perccel a meccs vége előtt már 27-21-et mutatott az eredményjelző. Az utolsó négy találatot a mieink szerezték, így sikerült felzárkózni, és végül 27-25-re szépíteni. 

A tabellát továbbra is a Balatonfüred vezeti 22 ponttal a 19 pontos NEKA a második helyen áll. Imre Vilmos együttese legközelebb december 8-án játszik, ekkor a Tatabánya látogat Balatonboglárra.

Imre Vilmos: "Gyengén kezdtük a mérkőzést, és a négygólos hátrányt toltuk magunk előtt az egész meccsen. Sajnos a kihagyott ziccereink és a gyenge védekezésünk miatt szinte végig hátrányban voltunk. A második félidőben kétszer is lehetőségünk volt kiegyenlíteni, de kimaradtak a ziccerek, és a végén csak megszorítani tudtuk a megérdemelt győzelmet arató Füredet."

Férfi Kiemelt Serdülő Bajnokság:

Balatonfüredi KSE – Nemzeti Kézilabda Akadémia 27-25 (15-11)

Balatonfüred: Ágoston, Seprős 1, Forgács 1, Németh G. 1, Draskovics 2, Határ, Szrnka, Papp 4, Gubicza 3, Szász 6, Sövegjártó 3, Brandt, Forgács 3, Gál 1, Horváth, Vajda 2

NEKA: Majer Ákos, Bokréta Bence, Takács Ákos (kapusok), Kecskés Dániel 2, Tóth Péter 1, Kecskés Bence, Papp Bence 4, Dely Márton, Kollonay Zoltán, Alföldi Balázs, Tóth Patrik 5, Szabó Pál, Fülöp Nándor, Gáspár Attila 2, Bálint Bence 7, Kovács Gergő 4

Hétméteresek: 1/1, illetve 4/3

Kiállítások: 4, illetve 8 perc

Fotó: Farkas Anita

2016 DEC 04 12:10:15/