Remekelnek a NEKA-sok a Diákolimpián

Miután növendékeink szép számban tanulnak a boglári Mathiász János Szakgimnáziumban és Szakközépiskolában, valamint a fonyódi Mátyás Király Gimnáziumban (MKG), a két iskola csapataiban is több növendékünk vállal szerepet az Országos Diákolimpián. A legnépszerűbb sportág a kézilabda, de emellett futballban és atlétikában is indul NEKA-s sportoló.

A Diákolimpia kézilabda-versenyében lezajlottak a megyei döntők, és örömteli, hogy a lányoknál és a fiúknál is a két NEKA-s játékosokból álló iskola csapatai végeztek az élen. Az V-VI. korcsoport küzdelmeiben a lányoknál a Hajdu János által vezetett fonyódi csapat szerezte meg az első helyet a Kiss Szilárd által irányított boglári Mathiász, a siófoki Perczel Mór Gimnázium és a Marcali iskola csapata előtt. A fiúknál a Vágó Attila irányította boglári Mathiasz-csapat nyert a Fonyódi MKG előtt, melyet Gyurka János vezetett, Csurgó a 3., Barcs a 4. helyen zárt.

A lányok versenyében második helyen végzett Mathiász selejtezőt játszott azért, hogy bekerüljön az országos elődöntőbe, és miután nagyarányú győzelmet aratott a pécsi Miroslav Krleza horvát gimnázium ellen, továbbjutott. A csapatban ezúttal is az Akadémia növendékei játszottak, Lukovics Bogi és Lozsi Erna egyaránt nyolc gólt lőtt.

Diákolimpiai elődöntő-selejtező:

Mathiász Balatonboglár – Krleza Pécs 42-16 (22-5) 

Mathiász: Dányi Bernadett, Németh Orsolya (kapusok) Tutti Kata 3, Speth Evelin 4, Puskás Lilla 1, Lozsi Erna 8, Román Dorina 4, Sallai Nikolett 4, Lukovics Boglárka 8, Fodor Csenge 4, Pankotai Luca 3, Szijártó Helga 3

A január eleji országos elődöntőben hét helyszínen, négycsapatos tornákat rendeznek, ahonnan az első helyezettek jutnak a nyíregyházi nyolcas döntőbe. Ezt február 2. és 4. között rendezik.

Az elődöntőben a lányok két helyszínen bizonyíthatnak.

Mohács: Fonyódi Gimnázium, Tamási, Lenti, Mohács

Dunaújváros: Mathiász Balatonboglár, Salgótarján, Bp. Kölcsey Gimnázium, Dunaújváros

A fiúk Veszprémben és Komlón szerepelnek.

Veszprém: Fonyódi Gimnázium, Paks, Győr, Veszprém

Komló: Mathiász Balatonboglár, Szentgotthárd, Nagykanizsa, Komló

Hidvéghy Édua tanárnő tájékoztatása szerint kispályás futballban Majer Ákos képviseli a NEKA-t, ő a Mathiász csapatának kapusa. Az atlétikai versenyeket tavasszal rendezik, várhatóan az eddig is indult versenyzők (Máté Fanni Szabina, Somogyi Éva, Dóka Viktória) mellett további növendékek jelzik majd részvételüket.

Fotó: Hidvéghy Édua

2016 DEC 09 16:53:26/