Akadémiai sportegészségügy
 A NEKA két tapasztalt, a válogatott csapatok mellett is évek óta dolgozó orvosa, Dr. Tállay András és Dr. Lohner Balázs tartott sportegészségügyi előadást szerdán este az akadémia növendékeinek.

 A témák – térd és porcsérülések, rehabilitációs idő, táplálkozástudomány, étrendkiegészítők – közvetlenül, a mindennapokban is érintik a fiatal sportolókat, akik élénk figyelemmel hallgatták a szakembereket.

Az összejövetelt Dr. Tállay András ortopéd főorvos kezdeményezte, aki eddigi tapasztalati alapján úgy gondolja: több sportegészségügyi probléma megelőzhető a kellő ismeretek megszerzése és átadása által.

„Vannak olyan témák, amik számunkra evidens, nyilvánvaló dolgok, de a gyerekek számára nem, így az ő figyelmüket fel kell hívnunk rájuk. Igyekeztünk érthetően fogalmazni és rávilágítani a fontos témákra. A keresztszalag-pótló műtétek, a kisebb-nagyobb sérülések sajnos velejárói a mai gyors és modern kézilabdázásnak, így őket is érintik. Beszéltünk arról, milyen problémát okozhat, ha következetesen lázasan vállalja valaki a játékot, vagy ha egy kisebb sérülést nem hagynak meggyógyulni. De az is nagyon fontos kérdés, hogy mennyi időt vesz igénybe a rehabilitáció. A NEKA megalapítása óta a teljes ember nevelésének filozófiáját követjük, ehhez azonban a növendékek pályán kívüli tanulásának, képzésének segítése is beletartozik” – foglalta össze a kétórás rendezvény mondanivalóját Dr. Tállay András.

A fiatalok érdeklődve vagy riadtan figyeltek, attól függően, hogy táplálkozástudományos diagram, vagy éppen egy gyűrűporcműtét-videója jelent meg Dr. Lohner Balázs előadásában.

„Azt gondolom, az itt élő akadémisták profi sportolók szeretnének lenni, ehhez pedig a sportszakmai képzésen túl hozzátartozik a helyes, egészségtudatos táplálkozás, a porcerősítők vagy az étrend-kiegészítők helyes használatának ismerete is. Sportorvosi szempontból körülbelül tudjuk, milyen kérdések vetődhetnek fel a gyerekekben, ezekben igyekszünk iránymutatást adni nekik. A megelőzés, a sérülések elkerülése mindannyiunk érdeke, ezért ebben igyekeztünk most segítséget nyújtani nekik” – mondta el Dr. Lohner Balázs honlapunknak.

A szakemberek a sportegészségügyi előadások folytatását tervezik, s a jövőben is olyan témákat fognak felvetni, amelyek nagy érdeklődésre tarthatnak igényt az akadémisták körében.

2019 ÁPR 04 12:53:25/