Tábor szárazon és vízen
Nagy az érdekődés a NEKA nyári kézilabdatábora iránt, amely változatos programokkal és ismert vendégekkel várja a résztvevő, a sportág iránt érdeklődő gyermekeket. 

A Nemzeti Kézilabda Akadémia Balaton-parti létesítményei a napi két edzés mellett, a kikapcsolódáshoz is tökéletes körülményeket biztosítanak a tizenkét-tizenhárom éves korosztálynak, amely számára a tábort meghirdették.

Hajdu János, az akadémia sportszakmai vezetője honlapunknak elmondta, a június 24-i érkezést követően szakmai felmérések és tesztek segítségével mérik fel a jelentkezőket. Ennek köszönhetően mindenki a saját korosztályával, a tudásának megfelelő edzéseken vehet részt, így valamennyi kézilabdázó sikerélményekkel gazdagabban térhet majd haza a táborozásról.

„Az edzéseket a sportcsarnokban, a szárazföldön és a vízben tartjuk. A kézilabdázás mellett természetesen játékok és több más sportág is előtérbe kerül, tovább színesítve az egyébként is gazdag programot. Nem titok, hogy több neves játékossal és edzővel tárgyalunk, válogatott klasszisokat, kiváló szakembereket szeretnénk meghívni vendégelőadónak. Közülük többen is örömmel vették a felkérést, de az egyelőre hadd legyen titok, táborozóink melyik kiválósággal találkozhatnak majd személyesen Balatonbogláron” –  osztotta meg honlapunkkal a részleteket Hajdu János. 

Az utolsó szabad helyekre április 30-ig jelentkezhetnek a 2006-2007-es születésű leányok és fiúk a NEKA honlapján.

2019 ÁPR 10 14:32:21/