Zsebben a négy pont
A NEKA II. női serdülő és ifjúsági csapata egyaránt nyerni tudott a rövid bajnoki szünet után. A lányok hazai pályán arattak 34-25-ös, illetve 28-24-es győzelmet.

Női ifjúsági I.osztály:

NEKA II. - TFSE 34-25 (19-13)

V: Finta,Rácz

NEKA II.: Zaj, Gyuránki (kapusok),- Vajer 2, Uhrin 3, Mlinkó 2, Béres 2, Somlai 2, Juhász G. 4, Sárközi 1, Lakatos P. 6/2, Kocsis 4, Szöllősi 6, Mentes 1, Vártok 1

7m: 3/2, ill.1/1                        

kiállítások: 2 perc, ill. 4 perc

Eredmény alakulása: 4.p: 3-3, 7.p:5-5, 14.p: 11-5, 23.p: 13-9,29.p: 17-13, 37.p: 23-17, 41.p: 28-17,52.p: 33-20

Mestermérleg:

Siti Beáta: „A jól megérdemelt pihenő után még nem voltunk élesre állítva, ez most belefért, a két pont sorsa egyértelmű volt így is!”

Játékos szemmel:

Szöllősi Flóra: „Kicsit nehezen kezdtük a meccset, hiszen a szünet után ez volt az első mérkőzésünk és kicsit nehezen rázódtunk bele a tempóba. Nem figyeltünk eléggé a beálló játékukra, és a kipattanó labdákra, amikből sok felesleges gólt kaptunk. Támadásunkban sok technikai hibánk és kihagyott ziccerünk volt, ennek ellenére is nagyarányú győzelmet arattunk, amihez gratulálok a csapatnak!”

Uhrin Lili: „Ez volt a szünet utáni első mérkőzésünk, és ez egy kicsit meg is látszott a csapat játékán. Támadásban voltak jó megoldásaink, csak a ziccerek befejezésével volt problémánk. Védekezésünkből hiányzott a dinamika, túl sok gólt kaptunk beálló játékból és kipattanó labdákból. Gratulálok a csapatnak!"

Leány serdülő I.osztály:

NEKA II. - Pénzügyőr 28-24 (14-10)

V: Finta, Rácz

NEKA II.: Lakatos R., Bakos (kapusok),- Csíkos 6, Juhász K.6, Kovács A.3, Szabó D.N., Molnár D., Kertész 1, Csamangó L., Bencsik D., Csamangó N.1, Pécsi 5, Bálint 1, Czudor 1, Nagy N. 3, Torday-Nagy

7m: 5/3, ill. 7/5

kiállítások: -, illetve -

Eredmény alakulása: 4.p: 3-1, 9.p: 5-2, 15.p: 5-5, 20.p: 9-8,24.p: 13-9, 28.p: 17-11, 35.p: 20-13, 41.p: 23-16, 44.p: 25-19, 47.p: 27-22

Mestermérleg:

Bohus Beáta: „Várható volt, hogy a viszonylag hosszú szünet után nem leszünk a legjobb formánkban, de nekem az edzéseknél fontosabb volt, hogy a gyerekek családjuk körében pihenhessenek. A két pontot így is megszereztük a jól küzdő és nagy ellenállást kifejtő Pénzügyőr ellen.”

Játékos szemmel:

Nagy Nóra: „Az első, hosszabb szünet utáni mérkőzés vagy edzés mindig teljes koncentrációt és maximális odafigyelést igényel. Szerencsére sikerült helytállnunk és a védekezésünkkel felülmúlni az ellenfelünket. Kapusunk mindkét félidőben megfelelően hárított. Támadásainkba 1-2 hiba csúszott, de ezt hátul nagy részben ki tudtuk javítani. Nagyon fontos 2 pontot szereztünk, gratulálok a csapatnak, és örülök, hogy a hosszabb sérülésem után egy győztes mérkőzésen állhattam vissza a csapatba.”

Kovács Anikó: „Látszódott rajtunk a több napos szünet, de fontos két pontot szereztünk. Védekezésben és támadásban is egyaránt voltak hibák, de jó megoldásokat is tudtunk mutatni. A kapuban is megfelelő hatékonyságot mutattunk. Gratulálok a győzelemhez! Csak így tovább!”

fotók: Tompos Gábor

2019 ÁPR 24 21:07:15/