Zsúfolt válogatott program
Párizsban, Puchovban és Siófokon lépnek pályára a héten, a NEKA korosztályos válogatottakban szereplő játékosai. 

A három nemzeti csapatban összesen 20 jelenlegi és két korábbi növendékünk bizonyíthat az elkövetkező napokban. Amennyiben ismét jó teljesítményt nyújtanak, akkor nyári világversenyeken is bizton számítanak rájuk majd a szövetségi kapitányok.

Az ifjúsági korú leány kézilabdázók július 20-tól Bakuban, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) vesznek részt, augusztusban pedig Celjében, az U17-es Európa-bajnokságon mérik össze erejüket a kontinens legjobbjaival. Ifj. Kiss Szilárd szövetségi edző éppen ezért két különböző keretet is kialakított, annak érdekében, hogy a mindkét versenyen egységes és ütőképes gárda léphessen pályára.

Az Eb-keret szerdán Párizsba utazott, ahol két felnőtt másodosztályú francia csapat, illetve egy minitorna keretében a finn, és a francia korosztályos válogatott ellen lép pályára. A magyar csapatban az a tíz NEKA játékos játszik - Kajdon Blanka, Mérai Maja, Faragó Luca, Vámos Míra, Woth Viktória, Bánhidi Barbara, Horváth Nikolett, Rónai Diána, Juhász Gréta és Németh Imola - akik tagjai voltak a 2018-as göteborgi nyílt Eb-t nyert nemzeti együttesnek is.

Az EYOF-ra készülő ifjúsági válogatott tagjai Kun Attila vezetésével Szlovákiában szerezhetnek rutint és tapasztalatot a hétvégi puchovi négyes tornán. A magyar csapatban heten, Hibácska Blanka, Kubina Molli, Babai Vivien, Mlinkó Zsófia, Nagy Laura, Ogonovszky Eszter és Vajer Blanka képviseli a Nemzeti Kézilabda Akadémiát. A mieink pénteken Ausztria, szombaton Szlovákia, vasárnap pedig Dánia U17-es válogatottjával találkoznak.

A női juniorválogatott Siófokon edzőtáborozik a héten, majd péntektől vasárnapig sorrendben Németország, Dánia és Franciaország ellen játszik a nemzetközi Négy Nemzet tornáján. Herczeg Lili, Vámos Petra és Simon Armilla mellett két korábbi játékosaink, Schatzl Natalie és Albek Anna kap lehetőséget a keretben, amely már a júliusi, Győrben sorra kerülő U19-es Európa-bajnokságra készül a siófoki viadallal. A magyarok mindhárom mérkőzése élőben nézhető az alábbi linken:

https://www.youtube.com/watch?v=5mAzVRQauLg&fbclid=IwAR1fr1ujiroHHBpDjF6KYzaXbfCOkUgRaUlzGFDLNVd6nIPrNGU-SLklSLw

A fotót köszönjük Woth Vikinek.

2019 MÁR 20 22:18:49/