20

2021-ben is egyértelmű volt a fejlődés

2021. december 27, hétfő 14:44 | Utánpótlás

A NEKA 2013-as megalakulása óta minden évben igazi mérföldkövekhez ért az akadémia, így volt ez idén is. Mocsai Tamás ügyvezető az évértékelőjében visszatekintett 2021. legfontosabb eseményeire, a legjelentősebb sikerekre és a jövőbeli tervekről is beszélt.

– Mi a jelentősége annak, hogy 2021-től Kézilabdaspecifikus Módszertani Központként működik az akadémia, megfeleltünk-e a kihívásoknak?

– A Nemzeti Kézilabda Akadémia módszertani központtá válása nagy büszkeség és hatalmas kihívás volt számunkra – kezdte értékelését Mocsai Tamás. A NEKA nyolc éves tapasztalatára alapozva, egyfajta tudásmegosztásról beszélhetünk, együttműködésről, melynek keretében a magyar akadémiai utánpótlásképzésben egy egységes irányvonalat kívánunk létrehozni. Ez vonatkozik a sportszakmai területekre, az erőfejlesztéssel, valamint a sporttudományos csoport munkájával kapcsolatos feladatokra is, beleértve az akadémiák közötti egységes felmérési rendszer kialakítását. Szakmai napokat, konferenciákat rendeztünk, módszertani folyóiratot jelentettünk meg, ahol a szakemberek véleménycseréjére nyílt lehetőség. Úgy gondolom, sikeres évet tudhatunk magunk mögött, az elindított folyamatok mind-mind a hazai kézilabdasportág fejlődését szolgálják.

– Visszatekintve a női Boglári Akadémia-SZISE csapatának 2020/2021-es szezonban való NB I-es indulására, milyen pozitívumai voltak a fiatalok szerepeltetésének?

– A Szent István SE-vel együttműködve, lehetőségünk nyílt a NEKA-s fiatalok számára élvonalbeli játéklehetőséget biztosítani, szolgálva ezzel a fejlődésüket, így a magyar tehetségek a kiesés ellenére rengeteg tapasztalatot szereztek. A keretből 14-en élvonalbeli klubhoz igazoltak, és az elmúlt év megalapozta azt, hogy minden korábbinál több játéklehetőséget kapnak jelenlegi csapatukban és nagyszerűen megállják a helyüket.

– A férfi NB I-ben 12 pontot szerezve a 6. helyen áll a NEKA, minek köszönhető ez a kiemelkedő siker, és meglepetés-e az újonc fiatalok teljesítménye?

– Az mindenképpen büszkeség, hogy újoncként, 20,4 évvel a legalacsonyabb átlegéletkorú csapatként értük el ezeket a bravúrokat. Kihívás volt, de felvállaltuk azt, hogy NEKA nevelésű játékosok mellé - az egyes akadémiákkal együttműködve - kizárólag magyar fiatalokat igazolva indulunk el az élvonalban, ahol ténylegesen játéklehetőséget kapnak a sportolók, meghatározó szerepet játszhatnak a mérkőzéseken. A balatonboglári infrastruktúrának, a felkészült szakmai stáb munkájának, a mentális felkészítésnek és az egész férfi szakágat jellemző egységer koncepciónak köszönhetően látható, hogy ez a kísérlet eredményes.

– Idén először társrendezőként vállaltunk szerepet a IV. Sport és Innovációs Konferencián. Milyen visszajelzések érkeztek, lesz-e folytatása ennek?

– A Testnevelési Egyetemhez csatlakozva, az intézmény tudományos hátterére támaszkodva Balatonboglár első ízben biztosította a helyszínt Budapest mellett a nagyszabású konferenciának. A Covid-járvány ellenére sikeres nemzetközi rendezvénynek adtunk otthont, egyértelműen pozitív és elismerő vélemények érkeztek az elméleti és gyakorlati oktatást ötvöző szakmai programmal, és az itteni körülményekkel kapcsolatban is. Bízunk a jövőbeli együttműködés folytatásában.

– Összességében milyen évet zárt a Nemzeti Kézilabda Akadémia 2021-ben?

– Úgy gondolom, rendkívül pozitív évet zártunk, a fejlődés egyértelműen látszik, a NEKA a saját maga által kidolgozott rendszerében is nagyot lépett előre. A női és férfi NB I-es csapat indítása, a Módszertani Központtá válás, valamint az új Diagnosztikai Központ is mérföldkőnek tekinthető ebben az évben. Ez adja az akadémia erejét, ezért mondhatjuk túlzás nélkül, hogy a NEKA több.

– Ügyvezetőként mivel lenne elégedett a 2022-es év végén?

– Örülnék, ha a fiataloknak optimális lehetőséget tudnánk biztosítani a bajnokságokban és képzés tekintetében. Nagy eredmény lenne, ha a férficsapat kiharcolná a bentmaradást az élvonalban, de kíváncsian várom a tavaszi szezont az NB I/B-ben vezető női együttesünkkel kapcsolatban is. Kívánom, hogy a NEKA, mint szakmai partner mint módszertani központ, a többi akadémiával együtt egységes irányba tudjon haladni a következő évben is.

 

< vissza