27

EGYüTTMűKöDő ISKOLáK

A Nemzeti Kézilabda Akadémia 2013-ban nyitotta meg kapuit, és az évek során egyre több növendék csatlakozott az intézményhez, a 2015-16-os tanévet pedig már mintegy 140 diák kezdte meg. A sportolók jellemzően 14-16 éves korukban kerülnek hozzánk, és három tanintézményben végzik tanulmányaikat. A legfiatalabbak a Boglári Általános Iskolába járnak, míg az idősebbek a helyi Siófoki Szakképzési Centrum Mathiász János Technikum és Gimnázium, illetve a fonyódi Mátyás Király Gimnázium tanulói.

A Nemzeti Kézilabda Akadémia alapelve, hogy nemcsak sportolókat, de teljes embereket kíván nevelni. Ennek megfelelően a gyerekek sportszakmai munkája mellett tanulmányaikra is nagy figyelmet fordít. Az iskolai tanárok, a kollégiumi nevelők és az edzők is nyomon követik, és ha kell, segítik a fiatalok tanulmányait.

2016-ban nyolc diákunk érettségizett, 2017-ben több mint 30-an, míg 2018-ban 24-en tettek érettségi vizsgát, őket külön foglalkozások keretében készítették fel a nevelőtanárok, pedagógusok. Azok a diákok, akik az emelt szintű testnevelés tantárgyat választják az érettségin, szintén segítséget kapnak a szakemberektől és gyakorlati foglalkozásokon, illetve elméleti órákon vehetnek részt.

A NEKA balatonboglári megalakulása óta a boglári és somogyi iskolák kiváló sikereket érnek el az Országos Diákolimpia kézilabda versenyeiben. A csapatok gerincét az Akadémia játékosai alkotják. Azon túl, hogy ezek a sikerek növelik az iskolák hírnevét, a felvételi során plusz pontokat jelentenek a diákok számára.

További információk az iskola honlapján olvashatók

Boglári Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Siófoki Szakképzési Centrum Mathiász János Technikum és Gimnázium Mátyás király gimnázium

Kollégium

A NEKA lakófalujának A és B épületében, szinte közvetlenül a vízparton található a fiú- és leánykollégium, ahol kétágyas szobákban kapnak elhelyezést a gyerekek. Az itt töltött időt jól képzett nevelőtanári stáb felügyeli, 24 órás szolgálattal. A pedagógiai terv megalkotásánál figyelembe vettük a társadalmi és oktatáspolitikai elvárásokat, a komplex személyiségfejlesztést, az érvényesüléshez szükséges kompetenciák erősítését, az egész életen át tartó tanulás igényének és gyakorlatának kialakítását, a továbbtanulási célokat, a tehetséggondozást és a felzárkóztatást. Egy olyan, mindenre kiterjedő, a testi-lelki-szellemi fejlődést elősegítő intézményrendszer megalkotását céloztuk meg, melyben a szakmaiság mellett az erkölcsi nevelésre is nagy hangsúlyt helyezünk. Kiemelt figyelmet kap a diákjaink egyéni képességfejlesztése, ami a jövőben a továbbtanulást és későbbi életük megalapozását segíti, valamint a családból hozott értékek megőrzését szolgálja.

Nevelési, oktatási és tanulási funkciók

Legfrissebb híreink

Nevelőtanárok több szerepkörben

Már jóval a szeptemberi iskolakezdés előtt benépesül a Nemezti Kézilabda Akadémia. A gyerekek ugyanis már augusztusban megérkeznek Balatonboglárra, hiszen kezdődik az edzőtábor. S ekkora már teljesen...

Szakmai kihívások a modern versenyeztetési rendszerben

Amikor egy játékos úgymond beérkezik a rendszerbe, az igen fontos elsődleges állapotfelmérésben a gyógytornász és a humánkineziológus is részt vesz. Tapasztalatunk alapján az első felmérésekből meg...

2 napja | Rehabilitáció

A GYÓGYTORNÁSZOK SZEREPE AZ AKADÉMIAI RENDSZERBEN ÉS AZ NB I-BEN

Napjainkban a gyógytornász-fizioterapeutákat egyre több sportágban és sportegyesületnél foglalkoztatják. De mi is pontosan a szerepünk, feladatunk és a munkánk nehézsége? Jó néhány évvel ezelőtt a...

2 napja | Rehabilitáció

Döntetlen az NB II-es somogyi rangadón

A félidőben még két góllal vezetett a NEKA U21-es csapata a somogyi rangadón a Nagyatádi RKC SE otthonában a női kézilabda NB II. E -csoportjában, a vége azonban döntetlen lett.

3 napja | Utánpótlás