27

CIKKEK

Nevelőtanárok több szerepkörben

Már jóval a szeptemberi iskolakezdés előtt benépesül a Nemezti Kézilabda Akadémia. A gyerekek ugyanis már augusztusban megérkeznek Balatonboglárra, hiszen kezdődik az edzőtábor. S ekkora már teljesen...

2 napja | Oktatás, képzés

Sikeres meccs a megyei bajnokságban

Fölényes győzelmet aratott a NEKA fiúcsapata a megyei bajnokságban. Lehőcz Zoltán együttese hazai pályán 49-27-es sikert aratott a Hosszúhetény ellen. Hosszú idő után most tért vissza sérülését...

3 napja | Utánpótlás

Az edzők képzésének innovatív módszerei

Mint ahogy arról már hírt adtunk korábban, VI. Sport és Innováció Konferencia nyitó napjára október 4-én Balatonbogláron kerül sor. A Testnevelési és Sporttudományi Egyetem mellett társrendező a NEKA...

Bravúros harmadik hely az Instromet Kupán

A NEKA 2007/2008-as játékosokból álló csapata a harmadik lett az U19-esek között a Siófokon rendezett XII. Instromet Kupán. A torna gólkirálynőjének járó díjat – 14 találattal – Molnár Réka érdemelte...

4 hete | Utánpótlás

ifj. Kiss Szilárd: együtt éltünk tíz évet!

Ifj. Kiss Szilárd 2013-tól, a Nemzeti Kézilabda Akadémia megalakulásától kezdve Balatonbogláron dolgozik, tíz év után azonban klubot vált és a következő szezontól a Budai Farkasok férficsapatát...

3 hónapja | Utánpótlás

Bronzérmes a NEKA U18-as fiúcsapata

Nagyszerű játékkal nyerte meg az FTC elleni bronzmérkőzést a NEKA U18-as fiúcsapata a Gyálon rendezett Final Fouron, így a bajnokság harmadik helyén végzett. Lehőcz Zoltán együttese összeszedte magát...

3 hónapja | Utánpótlás

Mentális képességek a fókuszban a szakmai konferencián

Már lehet jelentkezni a Kézilabda-specifikus Módszertani Központ és a NEKA közös szakmai konferenciájára, amelynek a tematikája „A mentális képességek jelentősége a sportban – miként léphetjük át a...

4 hónapja | Oktatás, képzés

Tartjuk az előnyünket az élen

Az Elektromos otthonában győzött 40-20-ra a NEKA U18-as csapata, amely listavezetőként továbbra is őrzi előnyét a riválisokkal szemben. Lehőcz Zoltán együttesére még három mérkőzés vár az...

5 hónapja | Utánpótlás

Dán sportakadémia edzőtáborozik a NEKA-n

Balatonbogláron edzőtáborozik a héten a dán Hellebjerg Sportakadémia 77 kézilabdázója. A csapat vezetője a korábbi válogatott kézilabdázó, Mezei Hajnalka, aki Dániában üzemeltetett utazási irodájával...

6 hónapja | Utánpótlás

Válogatott hét 18 NEKA játékossal

Ezen a héten különböző helyszíneken edzőtáboroznak a férfi válogatottak, amelyek keretében összesen 18 NEKA játékos szerepel. Budaörsön a felnőttekkel kezdte el a felkészülést Krakovszki Bence,...

6 hónapja | Utánpótlás

Erős ellenfelek az ifi tornán

Egy győzelemmel és két vereséggel végzett férfi ifjúsági válogatottunk az edzőtábort lezáró Négy nemzet tornán. A magyar csapat szlovének, spanyolok és szerbek korosztályos együttesével mérkőzött meg...

8 hónapja | Utánpótlás

Ünnepi vacsora és díjátadó

A szokásoknak megfelelően idén is karácsonyi vacsora várta a NEKA növendékeit az ünnepek előtt. A jó hangulatú estén átadtuk a Hónap akadémistájának járó díjakat, ezúttal október, november és december...

9 hónapja | Utánpótlás

Zsinórban a tizedik győzelem is megvan

A NEKA lány U19-es csapata a fővárosban is nagyszerű játékkal rukkolt elő és 39-23-as eredménnyel hozta el a két bajnoki pontot, ezzel továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezetik a tabellát.

9 hónapja | Utánpótlás

Kilencgólos NEKA-győzelem hazai pályán a női NB II-ben

Ifj. Kiss Szilárd együttese tovább folytatja remek szereplését a női NB II-ben, miután szombaton kilencgólos győzelmet arattak a DKKA U22 csapata ellen. A találkozón remek védekezéssel, ötletes...

10 hónapja | Utánpótlás

Itthon győztek fiúcsapataink

Kilenc forduló után is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a tabellát a NEKA az fiú U20-as bajnokságot, miután ma 41-17-es győzelmet aratott a vendég Tatai AC ellen. Az U18-as bajnokságban is itthon...

10 hónapja | Utánpótlás

Első szűrő, egységes szempontok – a központi akadémiai kiválasztón

Egy forradalmian új formát választottak a tehetségek kiválasztására ebben a versenyidényben az államilag támogatott kézilabda akadémiák. Korábban valamennyi akadémia saját szervezésben, saját elvek...

10 hónapja | Utánpótlás