2026. szeptember 21, hétfő 11:07 | Akadémia
Kilenc mérkőzés, kilenc győzelem – ennél jobban aligha indulhatott volna a szezon. Az MKC elleni legutóbbi találkozókon a LU16-osok magabiztos sikert arattak, míg a LU18-as és a LU20-as együttesünknek egyaránt hátrányból fordított a második játékrészben.
LU20 – egygólos siker az MKC ellen
Bognár Róbert együttese nagy csatát vívott az MKC-val a harmadik fordulóban. A vendégek 14–13-as vezetésével zárult az első félidő, a fordulást követően azonban sikerült megfordítani a találkozót, és végül 25–24-es győzelemmel megőrizni a hibátlan mérleget.
LU20 I. osztály-Nyugat, 3. forduló
NEKA–MKC 25–24 (13–14)
NEKA: Gulyás A., Fazekas B. (kapusok) – Kiss K. 4 (1), Bakó G. H. 3, Nagy F. 1, Gerencsér L. 2, Jobbágy N., Puszta P. 3, Kovács L. H., Varga V. 5, Nagy-Hajdu F. 1, Sass L. L. 1, Katona L. 3, Kollár K. 4, Grápa Zs. Vezetőedző: Bognár Róbert.
Kiállítások: 10, ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 2/2
Bognár Róbert: – „Borzalmasan nehéz meccs volt, szinte semmit nem valósítottunk meg abból, amit elterveztünk és gyakoroltunk. A szívünk a helyén volt, de ennél sokkal fegyelmezettebben kell játszanunk. Jól jön most az egyhetes válogatott szünet.”
Kollár Kata: – „Nem kezdtük jól a meccset, ezért az egész első félidőben azon dolgoztunk, hogy ledolgozzuk a hátrányunkat, ami szerencsére sikerült is. A második félidőre sokkal agresszívebbek és koncentráltabbak lettünk, ennek köszönhetően át tudtuk venni a vezetést. A végén sikerült megtartanunk az előnyünket, így megszereztük a nagyon fontos két pontot. Büszke vagyok a csapatra, nagyot küzdöttünk!”
Fazekas Bianka: – „Ma az MKC-t fogadtuk hazai pályán. Nehezen kezdtük a mérkőzést, de végig szoros maradt a találkozó, egyik csapat sem tudott ellépni a másiktól. A végjátékban a szívünk vitt előre, és megmutattuk, mennyire összetartó csapat vagyunk. Nagyon büszke vagyok a lányokra, hogy az utolsó pillanatig küzdöttünk, és végül itthon tartottuk a két pontot!”
Eddigi eredmények:
NEKA–Mohács 36–27
DKKA–NEKA 22–45
NEKA–MKC 25–24
Mérleg: 3/3, 106:73 (+33)
Legeredményesebb játékos: Kiss Katinka – 28 gól
LU18 – fordítás a második félidőben
A LU18-asok találkozóján is az MKC állt jobban az első harminc perc után, a vendégek 13–12-es előnnyel vonulhattak szünetre. Velky Péter együttese azonban a második félidőben fordított, és 23–20-as győzelmével harmadik bajnoki mérkőzését is megnyerte.
LU18 I. osztály-Nyugat, 3. forduló
NEKA–MKC 23–20 (12–13)
NEKA: Kálmán H., Várszegi K. (kapusok) – Puszta P. 3, Bíró D., Biró R. K. 1, Szabó P. 2, Ambrus P. 3, Elek H. S., Várszegi A., Szögi L., Kenyó J. L. 3, Haraki H., Becsek E. 5, Sztojkó M. E. 7 (6), Vajda V. 1.Vezetőedző: Velky Péter.
Kiállítások: 8, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 6/6, ill. 3/3.
Velky Péter: – „Hullámzó volt a mérkőzés, jó és rossz periódusok váltakoztak. A jó megoldások után több figyelmetlenséggel és fegyelmezetlenséggel is megnehezítettük magunknak a mérkőzést. Pozitívum, hogy felül tudtunk kerekedni a hibákon, hátrányból tudtunk fordítani, és a végére néhány góllal el is tudtunk lépni.”
Puszta Petra: – „A mérkőzést lassú tempóban kezdtük, nem fókuszáltunk eléggé, így a félidőre az ellenfél egy góllal ellépett. A második félidőben azonban összeszedtük magunkat, és kemény védekezéssel meg tudtuk nyerni a mérkőzést. Szép volt, csajok!”
Eddigi eredmények:
NEKA–Esztergom 32–30
DKKA–NEKA 27–32
NEKA–MKC 23–20
Mérleg: 3/3, 87:77 (+10)
Legeredményesebb játékos: Sztojkó Evelin – 20 gól
LU16 – magabiztos győzelemmel maradt hibátlan a csapat
LU16-os együttesünk az első félidőben négygólos előnyt alakított ki az MKC ellen, a szünetben 17–13 állt az eredményjelzőn. Simics Judit csapata a folytatásban tovább növelte a különbséget, és végül magabiztos, 34–23-as győzelmet aratott.
LU16 I. osztály-Nyugat, 3. forduló
NEKA–MKC 34–23 (17–13)
NEKA: Kálmán H., Potocsnik Cs. (kapusok) – Bozsik H. 2, Dudás L. L. 2, Varga K. 3, Balogh M. Sz. 2, Stefán Zs. S. 2, Kocsis K., Katymarac E. 2, Bognár N. E. 5, Horváth Cs. 3, Aranyos L. 4, Herman Z. 2, Bogdán D. 3 (2), Badacsonyi H. 3, Szávay D. 1. Vezetőedző: Simics Judit.
Kiállítások: 12, ill. 2 perc.
Hétméteresek: 2/2, ill. 9/5.
Simics Judit: – „Sajnos még mindig nem sikerül jól elkezdenünk a mérkőzéseket. Szerencsére lassan sikerült összeszednünk magunkat, a második félidőt pedig kimondottan jól kezdtük, és nagyobb különbséget is ki tudtunk alakítani. A játékunk minőségén van még mit javítanunk, de nagyon örülünk a győzelemnek!”
Badacsonyi Hanna: – „Az elejét egy kicsit álmosan kezdtük, de egyébként nagyon pörgős és izgalmas mérkőzés volt. Végig nagy iramú, szép játékot játszottunk, és csapatként is jól működtünk együtt. Voltak nehezebb pillanatok, de mindenki küzdött az utolsó percig. Összességében nagyon jó meccs volt, büszke vagyok a csapatra!”
Eddigi eredmények:
Esztergom–NEKA 17–28
NEKA–Győri ETO KC 30–18
NEKA–MKC 34–23
Mérleg: 3/3, 92:58 (+34)
Legeredményesebb játékos: Bogdán Dorina – 13 gól
Mindhárom korosztályunk hibátlan mérleggel érkezett el a válogatott szünethez: LU20-as, LU18-as és LU16-os csapatunk is három győzelemmel a háta mögött várja a bajnokság folytatását.