30

A bajnok Pick Szeged érkezik a NEKA-hoz

2022. február 10, csütörtök 13:05 | Utánpótlás

Pénteken 18 órától a bajnoki címvédő Pick Szeged ellen lép pályára a NEKA újonc csapata Balatonbogláron a K&H férfi kézilabda ligában. A mieink szeptemberben a Tisza-parti együttes otthonában debütáltak az NB I-ben, és már akkor is mindent megtettek, hogy méltó módon helyt álljanak a válogatott játékosokkal felálló ellenféllel szemben. Hazai környezetben ugyanez a cél, reméljük, minél többen szurkolnak majd a találkozón.

A bajnok Pick Szeged 15 mérkőzés után 29 ponttal áll a tabella élén, a Telekom Veszprém elleni döntetlen alkalmával veszítettek csak pontot Bánhidi Bencéék. A Juan Carlos Pastor által irányított kékek idén két bajnoki mérkőzésen léptek pályára, Egerben 32-24-re, majd hazai pályán 39-23-ra nyertek a Dabas ellen. A Szeged a boglári párharcot biztosan felhasználja, hogy a jövő heti Bajnokok Ligája mérkőzésre is készüljön.

A NEKA itthon kezdett 2022-ben a Gyöngyös ellen, Boglárona rutinosabb vendégcsapat 35-29-re győzött, így megszerezte a két pontot. A mieink ezúttal is fizikálisan erősebb válogatott klasszis játékosokkal találkoznak, így számukra a tapasztalatszerzés és a mérkőzésre meghatározott részcélok teljesítése lesz a cél.

Sótonyi László vezetőedző: Természetesen fel lehet mérni, hogy az őszi első mérkőzéshez képest miben léptünk előre, de ennél fontosabb, hogy a világelittel találkozva hasznos tapasztalatokat gyűjtsünk. Bízom benne, hogy ezúttal bátrabbak leszünk, jobban tudjuk elkezdeni és menedzselni a meccset, mint Szegeden, nyilván apró részfeladatokat fogalmaztunk meg, amiket szeretnék viszontlátni a pályán. Szeretném, hogy csapategységben, figyelemben fejlődjünk a legutóbbi találkozóhoz képest, és készüljünk azokra a párharcokra, ahol nekünk be kell gyűjtenünk a pontokat.

Jegyelővétel: https://tickets.funcode.hu/event/neka-pck-sz-0211

 

 

< vissza

Az Ön által kiválasztott cookie-k ezen az oldalon

Tájékoztatjuk, hogy a jelen honlap sütiket használ olyan webes szolgáltatások és alkalmazások nyújtása céljából, melyek cookie-k nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. Kérjük, nyilatkozzon, hogy weboldalunk milyen cookie-kat használhat az Ön látogatása során. A cookie-k használatáról, használatuk módosításáról az alábbiakban tájékozódhat, illetve részletesebben olvashat az Adatvédelmi nyilatkozat 2.2. pontjában.

Szükséges cookie-k

Elengedhetetlenek és szükségesek a NEKA oldalak optimális működéséhez, segítenek a felhasználónak a zavartalan böngészésben és az oldal különböző funkcióinak használatában.

Bővebben

Elemző cookie-k

Az elemző cookie (statisztika, analitika) segítik a NEKA-t, hogy javíthassa a weboldal teljesítményét.

Bővebben