06

A francia Dunkerque edzőtáborozott a NEKA-n

2022. augusztus 12, péntek 12:41 | Utánpótlás

Az elmúlt években több első osztályú csapat választotta edzőtáborának helyszínéül a NEKA-t. Elismerés az akadémia számára, hogy egy héten át itt készült a francia első osztályban szereplő Dunkerque kézilabdacsapata, a melynek vezetői, látva a lenyűgöző körülményeket, a visszatérést is tervezik. Az együttes 131-szeres magyar válogatott játékosa, Nagy Kornél és a vezetőedző Franck Maurice örömmel nyilatkozott honlapunknak.

Nagy Kornél idén már a 12. szezonját kezdi el Dunkerque-ben, rutinjára és tapasztalatára az idén kinevezett új edzői stáb is számít.

„Most vagyunk itt először, az akadémia fantasztikus, örülök, hogy a helyszínválasztásban az én javaslatomat vették figyelembe. Amikor megérkeztünk, körbevezettek minket, megnéztük az összes létesítményt. Úgy gondolom, a gyerekeknek, akik itt vannak egész évben, irigylésre méltó a helyzetük. Jó lett volna, ha régebben is lett volna lehetőség ilyen környezetben nevelkedni, edzeni. Szerintem itt mindenki mindent megkap a fejlődéshez. Mi is próbáljuk kihasználni ezt az egy hetet, a sérülésem miatt én leginkább a rehabilitációs eszközöket használom, amiket szintén megirigyelne bármely európai klub. A játékosaink a regenerációs helyiségben tudták kipihenni az edzések fáradalmait, ami rendkívül hasznos volt. Igazi magyaros, szívélyes vendéglátásban van részünk, amit nagyon köszönünk.”

 

Galéria

A francia csapat legutóbb a 11. helyen végzett a bajnokságban, emiatt edzőváltásra került sor náluk. Az új vezetőedző, Franck Maurice a lehető legkomolyabban veszi a felkészüléseket, ez a csapat balatonboglári edzésein is nagymértékben meglátszik:

„Rengeteget dolgozunk, és örülünk, hogy a munkánk hatékonyságát ilyen kiváló körülmények segítik. Az itt töltött napok alatt több csapattal is megismerkedtünk, játszunk a Telekom Veszprémmel, a Tatabányával és a Csurgóval. Ragaszkodunk ahhoz, amit régebben elértünk, szeretnénk magunkat stabil helyen tartani a bajnokságban. Emellett a következő két-három szezonban mindenképpen jó lenne visszatérni ide.”

A kemény edzések mellett természetesen szabadidős programokra is volt lehetőség, így balatoni vitorlázás, és a Mocsai Tamás ügyvezető meghívására szervezett vacsora is belefért az időbe.

Galéria

< vissza