01

A hatodik helyezett Komlóhoz megyünk

2022. április 09, szombat 00:11 | Utánpótlás

A K&H férfi kézilabda liga tabelláján 6. helyen álló Sport36-Komló otthonában lép pályára a NEKA csapata szombaton 18 órától. Sótonyi László együttese az előző fordulóban biztató formát mutatott, és a végjátékig megnehezítette az ellenfél dolgát. Irányítónk, Kovács Gergő súlyos térdsérülése miatt nem tudja segíteni társait, így mindenkinek többet kell vállalnia a hátralévő fordulókban. A komlói csarnokban a hazai szurkolók minden bizonnyal nagyszerű hangulatot teremtenek majd, fiatal játékosainknak ehhez is alkalmazkodniuk kell majd.

Komlón nehéz csata vár a NEKA fiataljaira, akiknek idegenben kell helyt állniuk a rutinos ellenféllel szemben. A házigazdák a Budakalász elleni 33-28-as siker után lendületben vannak, és saját pályájukon egyértelműen a két pont megszerzéséért küzdenek.

A mieink kerete nem lesz teljes, hiszen fontos alapemberünk hiányzik a szezon hátralévő részében. Kovács Gergő az NB I-es góllövőlista negyedik helyén áll 113 találattal, irányítónk az akciógóljai, és az értékesített hétméteresei mellett remekül hozta helyzetbe társait is, így az ő pótlása a hátralévő meccsek egyik legnagyobb feladata lesz Sótonyi Lászlónak. Ahogy a NEKA vezetőedzője több alkalommal is elmondta, az újonc együttes számára valamennyi élvonalbeli mérkőzés jó tapasztalatszerzési lehetőség az eredménytől függetlenül. A mieink idén egy pontot szereztek az Eger otthonában, és a bravúros őszi teljesítménynek köszönhetően egyik ellenfél sem veszi félvállról az ellenünk megvívott mérkőzéseket.

A szombati párharc esélyese a hatodik helye álló Komló, a NEKA a 11. pozícióban van. és továbbra is a bentmaradásért harcol.

< vissza