A NEKA növendékei közül talán a legfiatalabb leány- és fiúcsapatának tagjait érintette a legkevésbé érzékenyen a bajnokság lezárása, hiszen eredménykényszer nem volt rajtuk, és az érettségi miatt sem kell még aggódniuk. Siti Beáta, illetve Lehőcz Zoltán vezetőedzők szerint a gyerekek bizonyítani szerettek volna a szezon végén, de az otthoni edzésmunkához való hozzáállásuk továbbra is példaértékű.

– Hogyan érintette a gyerekeket a márciusi hazautazás, majd a bajnoki leállás, és hogyan alkalmazkodtak a feladatokhoz?

Siti Beáta:– A lányok nagyon ambiciózusak voltak, nagyon szerették volna bizonyítani a tavaszi meccseken, hogy mennyit jöttek előre, mennyit fejlődtek, és hogy lehet bennük bízni. Emiatt volt egy kis szomorúság, amikor megtudták, hogy nem lesz több mérkőzés, de azóta teljes erőbedobással dolgoznak. A négyhetes komoly edzésterv után ezen a héten könnyített feladatokat kaptak a gyerekek, és azt kértem tőlük – megtörve a monotonitást –, hogy állítsanak össze saját maguknak erősítő jellegű programot, képzeljék magukat az edző helyébe. Hihetetlen módon feltalálták magukat, fantasztikus videókat küldtek, ahogy a kistestvérrel guggolnak, téglán csinálnak fekvőtámaszt vagy a kutya segítségével végzik a kitörést, úgyhogy le a kalappal előttük.

Lehőcz Zoltán:– Azt láttam a fiúkon, hogy a kényszerű szünet elején egyáltalán nem voltak elkenődve, sőt örültek az iskolaszünetnek, az extra pihenésnek, a kézilabda és a társaság viszont már hiányzik nekik ennyi idő elteltével. Szerencsére mindenki egészséges és motivált. Amúgy is felkészítő évként álltunk neki a munkának ősszel, nem az eredmény volt a legfontosabb, hanem a megfelelő képzés és a meccseken való rutinszerzés. Ez márciusig teljes mértékben megvalósult, nem veszik semmi kárba, mostantól pedig már a következő szezonra tekintünk. Az a feladatunk, hogy ősztől készen álljunk a nagyobb kihívásokra.

– Mennyire fontos ebben a helyzetben a játékosokkal való kommunikáció?

Siti Beáta: – Folyamatosan biztatjuk őket, hogy tartsanak ki. Sajnos ez nem könnyű helyzet, mert néha úgy érezzük, mintha elindultunk volna a sivatagban, és nem tudnánk, hol van az oázis. Senki nem látja előre, mikor foghat kézilabdát a kezébe legközelebb, mikor edzhetünk megint közösen, emiatt a motivációt folyamatosan ébren kell tartanunk bennük.

Lehőcz Zoltán:– Alapvetően az online felületeken tartjuk a kapcsolatot, hetente vannak olyan edzések, amibe mindenki bekapcsolódik, és a fiúk egy időben, együtt végzik a feladatokat. Érdekes különbségek tapasztalhatóak a gyerekek között, hiszen vannak olyanok, akiknél attól tartunk, hogy túlhajtják magukat, míg másokat néha ösztönözni kell. De a közös edzések jók arra, hogy visszajelezhetünk nekik, ellenőrizhetjük a gyakorlat-végrehajtás minőségét. Konferenciabeszélgetések során van lehetőség az edzéstervhez magyarázatot fűzni, és kommunikálni a csapattagokkal. A kondicionális feladatokkal nincs gond, de a kézilabdázás technikai, taktikai részét nyilván nem tudjuk elvégezni ilyen körülmények között.