28

A teljesítmény optimalizálásért

2020. augusztus 11, kedd 16:55 | Tudományos háttér

Ebben a szezonban is csatlakoznak új munkatársak a Nemzeti Kézilabda Akadémia szakmai stábjához, akik közösen dolgoznak azért, hogy sportolóink minél jobb teljesítményt érjenek el. A 24 éves humánkineziológus, Rusvai László a sporttudományos szakemberek, illetve a gyógytornászok munkáját segíti majd elsősorban.

A fiatal humánkineziológus a Testnevelési Egyetem alap-, majd mesterképzésének elvégzése után szakmai gyakorlatát Dr. Petrekanits Máténál, a TE Sporttudományi Kutató Intézet Terhelésélettani Laboratóriumának vezetőjénél végezte, illetve az Ensport teljesítménydiagnosztikai laborjában dolgozott.

„A NEKA-n a sportolók mérésében és eredményeik értékelésében veszek részt, segítve ezzel a fejlődésüket és rehabilitációjukat. Úgy gondolom, napjainkban az élsportolók teljesítményének optimalizációja, az utánpótláskorú versenyzők fejlődésének nyomon követése, valamint a sérülések megelőzése fontos feladata a sporttudományos munkának. Labdarúgóként van tapasztalatom a csapatsportokat illetően, bízom abban, hogy a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián szerzett benyomásaimra Balatonbogláron is építhetek majd” – mondta el honlapunknak Rusvai László.

fotók: NEKA/Tompos Gábor

< vissza