
2024. augusztus 09, péntek 11:42 | Utánpótlás

– Nagyon jól érezzük magunkat a Nemzeti Kézilabda Akadémián – fogalmazott Konkoly Csaba, a Vasas SC élvonalban szereplő egyletének vezetőedzője. – A felkészülés azon szakaszában vagyunk, amikor a Balaton-part, a kiváló létesítmények az egyedülálló felszereltség és az edzőmeccsek lehetőségei pont ideálisak számunkra. Most már finomítjuk a játékunkat, s ehhez egyszerre megfelelő terhelés és pihenés is szükséges, s ez adott a NEKA-n.
Előkészületi mérkőzést is játszottak az NB I/B-re hangoló boglári lányokkal Farkas Johannék.
– A NEKA fiataljai nagyon nehéz ellenfélnek bizonyultak – tette hozzá Konkoly Csaba. – A találkozó előtti két napon ötöt edzettünk és emiatt fel kellett rázni magunkat az összecsapásra, fel kellett készülnünk fejben is a meccsszituációra. Az első félidőben –magunkhoz képest – hullámzóan teljesítettünk, pláne, mert bent akarunk maradni a legfelsőbb osztályban. Riválisunk tökéletesen modellezte azt, ha nem figyelünk az aktuális ellenfelünk megbünteti a hibáinkat. A második játékrész végére nyílt csak ki az olló annyira, amennyire már a találkozó elejétől szerettem volna. Sok sikert kívánok Bakó Botondéknak a másodosztályban, szerintem a tisztes helytállásnál sokkal több van bennünk, s ezt ellenünk is bizonyították.

Az UVSE vízilabdázói a Diagnosztikai Központunkban erősítenek; Mocsai Tamás az új, H-épületszárnyunkban fogadta Ábel Zoltánt, a gyermekcsapat, Csicsáky Vincét, a serdülő korosztály, s az U16-os válogatott trénerét, valamint Abbéli Ottó erőnléti edzőt.