
2020. szeptember 04, péntek 20:31 | Utánpótlás

A boglári lányokon cseppet sem látszott a megilletődöttség életük első élvonalbeli meccsén, bátran kezdtek és a 8. percben már 6-3-ra vezettek. A lányok egymást biztatták, minden gól után egyre nagyobb önbizalommal játszottak, és úgy tűnt, hogy ezen az estén ők valóban meglepetést akarnak szerezni. Az első félidőben szerzett 21 gól önmagáért beszél, nem vette el a mieink kedvét az sem, hogy Monori Orsolyát a félidő végén lőtt időntúli szabaddobás után piros lappal kiállították.
Fordulás után is jó volt látni, hogy a rutinosabb ellenfél ellen milyen bátran védekeznek, ütköznek a fiatal boglári lányok, az egész csapat egy emberként küzdött a pályán. A második félidőben sem tudta csökkenteni hátrányát a Békéscsaba, a mieink pedig igazi örömkézilabdát bemutatva, egyre közelebb kerültek a bravúrhoz. A 33-22-es végeredmény talán még a legelfogultabb szurkolók számára is váratlan volt, de az biztos, hogy a forduló legnagyobb meglepetését a Boglári Akadémia-SZISE csapata szerezte!
Öröm ránézni a bajnoki tabellára, ahol a Győri Audi ETO KC mögött jelenleg második helyen áll a Boglári Akadémia-SZISE csapata. Hasonló folytatás kívánunk a jövőben is! Hatalmas gratuláció a csapat és a szakmai stáb valamennyi tagjának és köszönet a szurkolóknak a bíztatásért!
K&H női liga, 1. forduló:
Boglári Akadémia-SZISE – Békéscsabai ENKSE 33-22 (21-12)
Balatonboglár, játékvezetők: Markó, Hargitai G.
Boglári Akadémia-SZISE: Gercsó Nóra, Magera Noémi, Vajer Blanka 1, Horváth Nikolett 2, Kajdon Blanka 6, Takó Viktória 2, Farkas Johanna 4, Faragó Luca, Vámos Míra 4, Mlinkó Zsófia 1, Monori Orsolya 3, Juhász Gréta, Kukucska Viktória 4, Kocsis Bettina 2, Bánhidi Barbara, Woth Viktória 4 – vezetőedző: ifj. Kiss Szilárd
Békéscsabai ENKSE: Mistina, Fodor-Bottó, Andróczki 1, Giricz 2, Vámosi 5, Török 1, Iván, Csizmadia, Bucsi 2, Kukely A. 4, Kukely K., Szabó P. 1, Borgyos P. 2, Szabó D., Agbaba 4 – vezetőedző: Vida Gergő
Kiállítások: 12, illetve 14 perc – piros lap: Monori O. 30. p.
Hétméteresek: 7/5, illetve 6/3
Eredmény alakulása: 5.p: 3-3, 13.p: 9-5, 19.p: 11-8, 23.p: 15-9, 35.p: 22-14, 50.p: 30-16, 56.p: 33-19
Mestermérleg:
Kiss Szilárd: „Nagyon magabiztosan, fegyelmezetten és jól játszott a csapat. Sok játékosunknak ez volt élete első mérkőzése, mely emlékezetes marad. Köszönjük a szurkolást!”
Játékos szemmel:
Magera Noémi: „Túl vagyunk egy hosszú felkészülésen, aminek az eredménye ma megmutatkozott a pályán. A védekezésünkre nagyon büszke vagyok. A pályán volt a szívünk! Megyünk tovább, még van mit megmutatnunk magunkból!”
Kajdon Blanka: „Nagyon izgatottak voltunk, hiszen ez volt az első NB I-es meccsünk. Rengeteget készültünk a mai találkozóra, ami meg is látszott a pályán, mindenki tudta a dolgát, szívünk, lelkünk benne volt ebben a mai győzelemben. Nagyon büszke vagyok az egész csapatra, dolgozunk tovább!”
fotók: NEKA/Tompos Gábor