19

Az eredményesség és a képzés között kell harmóniát teremteni

2020. augusztus 07, péntek 19:42 | Utánpótlás

Már egy hónap sincs a bajnoki rajtig, így egymást érik a felkészülési mérkőzések. A Boglári Akadémia–SZISE néven az NB I-ben induló női csapatunk például csütörtökön és pénteken két fontos edzőmeccset játszott Szombathelyen. A tapasztalatokról kérdeztük ifj. Kiss Szilárd vezetőedzőt.

–      Mit lehetett leszűrni ebből a két meccsből, ami fontos tanulságként szolgálhat a további munkához?

–      Két gyökeresen különböző mérkőzésen vagyunk túl. Csütörtökön egy az egyben a mi korosztályunkhoz tartozó, tehát ifi korú, az NB I/B-ben induló csapattal játszottunk. Ott a második félidőben már elfogadható volt a játék. Az elsőben nem, és ezt szóvá is tettük a lányoknak a szünetben, aminek szerencsére volt foganatja. Alaptaktikai megoldásokat gyakorlunk, különböző védekezési verziókat játszunk, és lehetőség szerint mindenki, aki rendelkezésre áll, szerepet kap a pályán. 

–      A pénteki meccsel a vereség ellenére is elégedett?

–      A felnőtt NB I-es ellenféllel szemben már egy teljesen más helyzet állt elő. Jól képzett játékerő, köztük például szerb válogatottak álltak a lányokkal szemben. Igyekeztünk szimpatikus, gyors játékot játszani sok futással, és azt gondolom, hogy nem voltunk alárendelt partnerek, amit a 35-31-es végeredmény is mutat. Kellenek az ilyen erőpróbák, ez is egy nagyon jó, hasznos állomás volt. A Savária arénában léptünk pályára, volt közönség, az atmoszférába is kaptunk ízelítőt. 

–      Szeptember negyedikén Balatonbogláron a Békéscsaba ellen debütál a csapat az első osztályban. Addig melyek a legfontosabb felkészülési állomások?

–      Amikor a meccs hetébe lépünk majd, minden idegszálunkkal arra koncentrálunk, hogy azt az adott erőpróbát a lehető legjobban teljesítsük. De ami számomra a legfontosabb, az az, hogy folyamatosan szem előtt tartsuk: az elsődleges feladatunk, hogy hosszú távon jó kézilabdázókat neveljünk. Ez nem jelenti azt, hogy feladjuk az eredményességet, sőt, ki az a játékos és edző, aki úgy lép pályára, hogy abban a pillanatban nem győzni szeretne? Nekünk azonban az eredményesség és a képzés között kell olyan harmóniát teremteni, amelyben egyik sem megy a másik kárára. Izgalmas, nagy kihívás ez valamennyiünknek.

< vissza