24

Balaton-parti szezonzáró a NEKA-n

2021. június 10, csütörtök 22:21 | Utánpótlás

A NEKA hagyományos szezonzáró rendezvényét idén szabadtéren, a Balaton-parti lakófaluban tartottuk meg. A sportvezetők felelevenítették a sikereket, visszatekintettek az évad legfontosabb pillanataira, köszöntötték az aranyérmes férfi NB I/B-s, valamint bronzérmes női NB I/B-s csapatot, és a Boglári Akadémia-SZISE NB I-es együttesét, végül elbúcsúztatták a végzős növendékeket, akik jövőre más kluboknál folytatják pályafutásukat.

A kellemes napsütésben megrendezett évzáró Mocsai Tamás NEKA ügyvezető köszöntőjével kezdődött, aki kiemelte, hogy a korosztályos bajnokságok ugyan eredmény nélkül zárultak le, a férfi és női NB I/B-s csapatok arany-, illetve bronzérme és a Boglári Akadémia-SZISE NB I-es szereplése miatt mindenképpen sikeresnek tekinthető a 2020/2021-es szezon.

Hajdu János a női, Sótonyi László pedig a férfi szakág munkáját méltatta, megköszönték a szakmai stáb és a munkatársak támogatását, ifj Kiss Szilárd vezetőedző pedig a 13 pontot szerző és a többek elismerését kivívó Boglári Akadémia-SZISE szereplését foglalta össze.

Csapataink ünneplése és a bajnoki érmek átadása után a kollégium nevében Sikler Gyula intézményvezető vett búcsút az érettségizőktől és kívánt minden jót a 4-5 balatonboglári év után távozó növendékeknek.

Az iskolaigazgatók, a részlegvezetők és a Hónap akadémistájának megválasztott Kajdon Blanka, valamint Papp Tamás köszöntését követően a NEKA sporttudományos és szakmai főigazgatója, Mocsai Lajos szavai zárták a rendezvényt, amely svédasztalos vacsorával fejeződött be.

fotók: NEKA/Tompos Gábor

< vissza