
2021. december 22, szerda 13:39 | Utánpótlás

Az NB I/B-ben induló keretben 2003-as, 2004-es és 2005-ös születésű lányok léptek pályára a felnőtt mezőnyben. A versenykiírás idén megváltozott, hiszen a Nyugati csoport tíz csapatából az első öt kvalifikálja magát a felsőházba, így fontos volt, hogy az élmezőnyben legyünk. A Bohus Bea, Siti Bea kettős által irányított gárda ezt a célt messze túlszárnyalva, mind a 12 mérkőzését megnyerte, és +61-es gólkülönbséggel, százszázalékos teljesítménnyel áll az élen.

Két-három idősebb játékos nélkül, gyakorlatilag ugyanez a keret indult az ifjúsági első osztályban is, ahol ugyancsak hibátlan, 10/10-es a mérleg listavezető együttesünknél. Ebben a pontvadászatban még meggyőzőbb a fölényünk, erről árulkodik a +140-es gólkülönbség. Második számú csapatunk szintén kiemelkedik a mezőnyből, egyetlen vereségüket éppen a NEKA I.-től szenvedték el dr. Woth Péter tanítványai, akik az ősz egyik legjobb meccsét a harmadik helyezett Győr otthonában játszották, ahol 30-22-re nyertek. A mieink idegenben gyűjtötték be a két pontot Dunaújvárosban és Szombathelyen is, ami önbizalmat adhat a tavaszi folytatásra is.


Az ifj. Kiss Szilárd és Hajdu János által irányított NEKA csapat a leány serdülő-bajnokságban tíz mérkőzéséből tízszer diadalmaskodott, fölényére jellemző, hogy a második Érd otthonában 33-28-as, a harmadik Dunaújváros pályáján 31-21-es sikerrel zártak. A fiatalok indulnak a megyei bajnokságban is, ahol csoportelsőként jutottak a felsőházi rájátszásba, és ott is hibátlanul menetelnek. A legifjabbak az U15-ös gyermekbajnokságban szerepelnek, ahol ugyancsak listavezetőként várhatják a folytatást.

Leány serdülő bajnokság élmezőnye
.jpg)
Baranya-Somogy megyei felsőház tabellája


U15-ös gyermekbajnokság tabellája
