
2025. június 13, péntek 16:46 | Utánpótlás

Az évzárón először prof. h. c. Mocsai Lajos, a NEKA sporttudományos és szakmai főigazgatója mondott beszédet, majd Mocsai Tamás vont mérleget a mögöttünk hagyott szezonról.
Videós összeállításban számoltunk be az NB I-es, illetve az NB I/B-s együttesünk – kiemelkedő sikereket hozott – szerepléséről, s az akadémiánk mindennapi életéről is készült egy kisfilm. Sótonyi László a férfi és Danyi Gábor a női szakág vezetője beszélt a sikerekről, s az elvégzett feladatokról.

Köszöntöttük az érmet nyert csapatainkat, és azokat a kollégákat, akik immár tíz esztendeje dolgoznak a NEKA-ért. Elbúcsúztunk az érettségizőinktől, valamint azoktól a munkatársaktól, akik a következő szezont már nem velünk töltik.
Hónap akadémistái
Március: Király Kata, Závodi Botond.
Április: Kollár Kata, Draskovics Valér.
Május: Mihály Hanna, Házi Imre.
Az év akadémistái
Mezőnyjátékosok: Katona Lujza és Csanálosi Richárd.
Kapusok: Krasznay Dalma, Gulyás Szabolcs.