Játékosunk, Dely Márton 2015-ben került a Nemzeti Kézilabda Akadémiára, így édesapja, Dely Ferenc – akivel a napokban támogatói megállapodást kötött a NEKA – már hét éve figyelemmel kíséri Marci és az akadémia fejlődését. A korábbi kosárlabdázó pontosan tudja, mennyi munkával és lemondással jár, amíg valaki eljut az NB I-be, látja a boglári utánpótlásképzés minőségét, így büszke fia, illetve a magyar fiatalok teljesítményére.

– Dely Márton hét éve lett akadémista, azóta  junior válogatott lett, sőt bekerült a felnőtt válogatott bő Eb-keretébe is. De mennyire volt nehéz döntés elengedni őt annak idején a NEKA-ra?

– Ha a családi fészekből bekerül egy fiú kollégiumba, egy teljesen új közösségbe, nyilván nem egyszerű döntés, szülőként sem  - elevenítette fel a kezdeteket Dely Ferenc. Szerencsére Marci megtalálta a helyét, a pályán és a környezetében is rendben volt minden, kezdettől azt láttam, hogy jó helyre került. Elszántan, tudatosan dolgozott, mi pedig a háttérből igyekeztünk támogatni őt, ha tehetjük, a mai napig ott vagyunk a meccseken. A NEKA-n folyamatos volt az előrelépés, de az elmúlt években, mióta Sótonyi Lászlóval dolgozik, nagyságrendekkel nagyobb volt a fejlődés nála és a többieknél is. Az eredmények is ezt bizonyítják, az NB I/B-s bajnokság megnyerése után most az élvonalban is bravúrosan játszanak a fiatalok. Szülőként ez nagy öröm, büszke vagyok arra, hogy a fiam itt játszik és idáig eljutott ő és az egész csapat is.

– Az NB I újoncaként hat győzelmet aratott ősszel a NEKA, amelynek keretében magyar játékosok szerepelnek. Ez mindenképpen elismerésre méltó.

– Valóban az. Sajnos több sportágban van arra példa, hogy ha egy klubhoz pénz érkezik, megvesznek több külföldi játékost, velük akarnak eredményt elérni, miközben az saját nevelésű utánpótláskorú gyerekek nem kapnak lehetőséget. A NEKA-n ennek pont az ellenkezőjét látom, felfelé versenyeznek a lányok és a fiúk, hogy a hosszú távú célok szerint idővel a legjobbak között is megállják a helyüket. Itt a nulláról kezdtek el építeni valamit, majd bebizonyosodott, hogy itthon is vannak tehetségek, és a korosztályos bajnokságokban, illetve az NB I-ben mutatott teljesítmény igazolja, hogy ez működőképes történet. Ez lenne szerintem a követendő irány, ezért gondolam úgy, hogy teljes mellszélességgel tudom támogatni az élvonalbeli együttest.

– Korábbi élsportolóként mennyire fontos a mozgás most a mindennapokban?

– Anno a MAFC-ban kezdtem el kosárlabdázni, és túlzás nélkül, szinte mindent megnyertünk, amit lehetett. Egy év élvonalbeli szereplést követően a Kandó Kálmán Főiskola NB II-es együttesébe igazoltam, amelynek színeiben 555-ször léptem pályára, négyszer is feljutottunk volna az első osztályba, de anyagi okok miatt erre nem került sor. Öt éve visszavonultam, ám tíz éve már kickbokszolok, így idén tavasszal 55 évesen az a célom, hogy elinduljak a Világkupán a senior kategóriában. A Covid-járvány után nem lesz egyszerű, de mindenképpen igyekszem helyt állni.

fotók: NEKA/Tompos Gábor