28

Debreceni edzőtábor a NEKA-n

2022. július 26, kedd 21:19 | Utánpótlás

A DVSC SCHAEFFLER női NB I-es csapata idén már harmadik alkalommal választotta nyári felkészülésének egyik helyszínéül Balatonboglárt és a Nemzeti Kézilabda Akadémiát. A tavalyi szezonban bronzérmesként végző együttes Szilágyi Zoltán vezetőedző irányításával labdás és kondicionális edzéseket végeznek, és két felkészülési mérkőzés is szerepel a programban. Korábbi növendékeink közül Vámos Petra, Vámos Míra, és a honlapunknak nyilatkozó Szabó Nina is együtt készül a kerettel.

Szabó Nina 2020-ban végzett a NEKA-n, majd egy évet a Kisvárda színeiben játszott az élvonalban, az elmúlt szezonban pedig Debrecenben szerepelt.

Hogy értékeled, milyen volt az első éved Debrecenben?

– Nagyon otthonosan érzem magam a csapatnál, hiszen Debrecentől 25 kilométerre születtem, ott nőttem fel. Tavaly sikerült bronzérmet szereznünk, amire nagyon büszke vagyok, az idei szezonban célkitűzésünk, hogy megőrizzük a harmadik helyet a bajnokságban. Az Európa-kupában mindenképpen szeretnénk továbbmenni, hiszen tavaly már az első fordulóban búcsúztunk.

Milyen volt visszatérni a NEKA csarnokba?

– Jó érzés, nagyon közel áll a szívemhez a NEKA. Itt nőttem fel, nagyon szerettem itt játszani, itt élni, olyannyira, hogy a családom ide is költözött Balatonboglárra. Olyan mintha otthon lennék, jó érzés találkozni a régi edzőimmel, a stábtagokkal. A NEKA kollégiumban lakunk ezen a héten, ide is rengeteg emlék fűződik.

- Már gőzerővel folyik a felkészülés, volt időd nyaralni vagy pihenni?

- Nagyon jól telt a nyári szünet, ilyenkor persze szalad az idő. Voltam nyaralni a régi NEKA-s csapattársaimmal, de ahogy közeledett a felkészülés első napja, egyre inkább az előttem álló szezonra próbáltam fókuszálni. Idén szeretnék mindenben fejlődni, előre lépni. Úgy érzem, az első fél évem nem sikerült jól, ezért mindent meg fogok tenni, hogy bizonyítsak a pályán.

Kedden a Mosonmagyaróvár ellen játszott edzőmérkőzést a Debrecen Balatonbogláron.

DVSC SCHAEFFLER–MOTHERSON-MOSONMAGYARÓVÁR 30–25 (16–12)

Balatonboglár, NEKA-csarnok, zárt kapuk mögött. V: Fekete T., Tóth D.

DVSC: Gabriel – Töpfner 3 (2), Hámori K. 1, Vámos P. 3, Bordás 1, Jezsikava, Vámos M. 2.  Csere: Torda (kapus), Hornyák D., M. Costa 4, Petrus 7, Kácsor 3, Planéta 4 (1), Tóvizi, Szabó N. 2.

MOSONMAGYARÓVÁR: Szemerey – Mihály P. 1, Lancz, Pásztor N. 3, Ivancok 4, Kovács P. 4, Hajtai. Csere: Mistina (kapus), Bardi F. 4, Asanin 2, Stranigg Zs. 2 (2), Tóth N. 1, Faragó L. 1, Albek 1, Sztankovics K. 1, Csire F. 1.

 

 

 

< vissza