28

Díjaztuk a hónap akadémistáit

2021. január 13, szerda 16:07 | Utánpótlás

A NEKA növendékeinek decemberi teljesítményét figyelembe véve, az NB-es és NBI/B-ben szereplő csapat irányítója, Kajdon Blanka és az U16-os csapat átlövője, Faluba Ferenc érdemelte ki a Hónap akadémistája címet. Az ünnepélyes eredményhirdetés a járvány miatt érvényes szigorú szabályok miatt ezúttal is elmaradt, Mocsai Tamás ügyvezető így csak a díjazottak jelenlétében adta át az LV sportszer utalványt.

Kajdon Blanka:

Az utóbbi időben elmaradtak a Boglári Akadémia-SZISE élvonalbeli mérkőzései, így a tehetséges irányító az NB I/B-s csapathoz visszajátszva tudott hozzájárulni a sikerekhez. A minimális célok eléréséhez szükség volt néhány NB I-es játékos segítségére, Blanka ezt az elmúlt hónapban megtette. Dr. Woth Péter vezetőedző szerint úgy teljesített, ahogy várták tőle, úgy állt bele a feladatokba, mint bármelyik csapattárs. Kajdon Blanka a két bajnokság mérkőzésein összesen 47 gólt szerzett és igazi vezéregyéniség volt.

Faluba Ferenc:

A NEKA U16-os csapatának balátlövője elsősorban a pályán mutatott kiegyensúlyozott teljesítménye és példaértékű edzésmunkája révén érdemelte ki az elismerést. Edzője, Szobol Zsolt szerint ő az egyik legszorgalmasabb játékos, ráadásul a hozzáállása, illetve tanulmányi eredményei is dicsérhetők. Az U16-os bajnokságban 29 találattal ő a mieink házi gólkirálya, az együttes fontos tagja.

 

< vissza